Fellépések hiányában hogyan élte meg a pandémiát?

A művészektől, az énekesektől, a táncosoktól, a színészektől egyaránt komoly munkát, erőfeszítést igényel, hogy fizikailag és lelkileg is visszataláljanak önmagukhoz. Nem tett jót az izmainknak, a légzésünknek a maszkviselés. Pontosan még nem tudjuk, milyen távlati változásokat hoz a Covid–19-járvány, de minden nyomorával, veszteségével együtt szembesít minket azzal, hogy a fogyasztói társadalom habzsolása után új értelmet találjunk az életünknek. A jelenben kell élni, pozitívnak maradni, megélni a próbát, amit a világ számára ez a vírus jelent. 

Tavaly sokévi szünet után jelentkezett új albummal Szerelem, halál, tenger címmel (L’ amour, la Mort, la Mer), amelyen John Lennontól Erik Satie-ig eklektikusan kalandozik szerzők és művek között.

A Szerelem, halál, tenger (L’amour, la Mort, la Mer) album borítója. Forrás: Amazon

Érdekes egybeesésnek tartom, hogy két héttel a járvány kirobbanása előtt jelent meg a lemez, amely metaforikus kérdéseket fogalmaz meg nagy átkelésekről, az ismeretlen átöleléséről.

A szerelem, a halál, a tenger egy utazás állomásai, amelyek átszövik mindannyiunk földi kalandozásait.

A szólókoncertjeimen is hasonló szellemiségben „utazom” a kreativitás, a szabadság jegyében.

Adózni szerettem volna az albummal Susan Manoff-fal való együttműködésemnek, aki immár huszonöt éve az állandó zongorakísérőm.

Alban Berg Luluja után legutóbb a Salome címszerepe találta meg Párizsban. A szélsőséges, erotikus, tomboló szenvedélyű nőalakok útjára lépett?

Köszönöm az égnek és nem utolsósorban Michel Francknak, a Théâtre des Champs-Elysées művészeti igazgatójának, hogy felkért Salome szerepére. Kilenc hónap rendkívül intenzív próbafolyamat volt mögöttünk, amikor tavaly ősszel a lezárások miatt kénytelenek voltunk leállni. Már csak az utolsó jelenet volt hátra, remélem, hogy a következő évadban meglesz a párizsi bemutató. Fantasztikus alkotói csapat jött össze, Krzysztof Warlikowski rendezővel, Nánási Henrik karmesterrel, akik Münchenben már zajos sikerre vitték Richard Strauss archaikus művét. 

Patricia Petibon Salome szerepében a Theatre des Champs-Elysées-ben
Fotó: Patrick Messina. Forrás: Facebook

Intellektuálisan, a hangom és a testem karbantartása szempontjából is óriási kihívás Salome. Luluhoz hasonlóan nagyon komplex, fizikai szerep, kész maratonfutás. A Salome annak az útnak az egyenes folytatása, amit a Luluval elkezdtem tíz éve Barcelonában, Genfben, Salzburgban. Az utóbbi időben több kortárs operán is dolgoztam, Poulenc Az emberi hang című egyfelvonásos drámáján és A kármeliták párbeszédein. Kissé úgy érzem most magam, mint egy autó a parkolóban, amelyik arra vár, hogy beizzítsák végre a motorját.

Gyakran írták önről, hogy „rizsportalanította” az opera műfaját, és rendre rácáfol az operadívákról alkotott képre frivol, extrém színpadi megnyilvánulásaival. A játékosság a kulcsa a személyiségének?

Kiskorom óta zenében és játékban élek. Alapvetően előadóművésznek vallom magam, akit az érzelmi, gondolati, fantáziabeli variációk izgatnak. Játékosság nélkül a művészet, az élet is elviselhetetlen, unalmas. Szeretem megélni a szélsőségeket, átszűrni magamon azokat a hatásokat, amelyek a világból, a környezetemből vagy a társművészetekből érnek. A színpad, a koncertpódium a hódítás felségterülete, minden egyes alkalom, amikor nézők elé lépek, kihívás, újjászületés, ami nem működik sem játékosság, sem alázat nélkül. A kényelmes megoldásoktól tartózkodom.

Mint a sportolóknak, egy énekesnek is a folyamatos fejlődés a célja, hogy egyre nagyobb távokat legyen képes megugrani fejben és lélekben. Szeretem azt az állapotot, amikor annyira belegabalyodom egy szerepbe, hogy már magam sem tudom, hol vannak a határok köztem és a karakter között, akit életre hívok. A Luluval szerencsém volt megismerni egyfajta transzállapotot is.

Lulu szerepében a Salzburger Fesztiválon
Fotó: Monika Rittershaus. Forrás: Facebook.

A régizene és a barokk specialistájaként jutott el Mozarton, Donizettin, Richard Strausson át a kortárs operákig. Tudatos időzítés kérdése, hogy éppen milyen szerepeket vesz fel, illetve ad le a repertoárjából?

Azt hiszem, a hangom követeli meg az utazásokat egyik zenei világból a másikba. Nem szeretném beskatulyázni magam, kizárólag olyan felkéréseket vállalok el, amelyek a fejlődésemet szolgálják. Ösztönösen tudtam, hogy rosszat tett volna a hangom flexibilitásának, de énektechnikai szempontból is, ha leragadok a lírai koloratúrszoprán szerepeknél. A hangom idővel igényelte a drámaibb, mélyebb szólamokat. Rengetegszer énekeltem a Hoffmann meséi Olympia babáját, végigkísér a pályámon Mélisande, A kármeliták Constance nővére, Manon Lescaut, a Figaro házasságának Susannája. Nem várom meg, amíg egy szerep krokodilként behálóz, mint Lulu. Azért is hagytam fel vele, mert túl veszélyes. A testem és az életkorom fizikai, pszichés változásaihoz alkalmazkodva alakítom a repertoáromat.

A legnagyobb újító rendezőkkel és karmesterekkel dolgozik együtt. Nikolaus Harnoncourthoz és Olivier Pyhez hosszú munkakapcsolat fűzi. Énekesi szemmel mik egy jó rendező és egy jó karmester ismérvei?

Alchimia
Fotó: Bernard Martinez

Ideális esetben minden alkotói kapcsolat a bizalomról szól, arról, hogy egy közös ügy érdekében mindegyik fél háttérbe szorítja az egóját. És ebben a művészi-emberi kalandban mindenkit az a vágy kell, hogy hajtson, hogy együtt hozzunk létre valami érvényeset, izgalmasat. A csapatmunkában hiszek, amit a partnerekkel, a műszakkal, a tervezőkkel, a zenekarral együtt végzünk. Amikor termékeny dialógus alakul ki a rendezővel, a karmesterrel, és a tisztelet is kölcsönös, szárnyalok, teljes valómmal az ő elképzeléseinek a szolgálatába állítom magam.

Egy énekes nem létezhet nagy rendező nélkül.

A színpadi mágusok sorában említhetem Michael Hanekét, akinél a Don Giovanni Donna Annáját énekeltem a Bastille Operában, Olivier Pyt, Krzysztof Warlikowskit. Mivel egy énekesnek nem hagyományos a „hangszere”, szüksége van irányítóra a karmester személyében, aki minden erényét és gyengeségét helyes irányba tereli. Harnoncourt mindig azt mondta nekem: „Képzeld el, hogy Frank Sinatra vagy!” Úgy bánt az énekesekkel, mint a jazzistákkal, hangszobrászként ritmusba hozott minket. A jó sorsom szinte kivétel nélkül hihetetlen kreativitású alkotókkal hozott össze.

Nyitókép: Patricia Petibon. Forrás: operabase.com