450549661_907270908109405_5131097517327350829_n_16.jpg

Játéktól a mesterségig címmel nyílt kiállítás a Hagyományok Házában

A tárlat a népi kézműves szakképzések végzős hallgatóinak vizsgaremekeit mutatja be, beleértve a nemezkészítő, kosárfonó, takács, szőnyegszövő, valamint gyékény-, szalma- és csuhétárgykészítő mesterségeket.

Az időszaki kiállítás – amelynek főkurátora Benedek Krisztina, az intézmény Népi Kézművesség és Népi Iparművészeti Szakcsoportjának szakmai vezetője – szeptember 25-éig látogatható a Hagyományok Házában. A kiállítás előre meghirdetett tárlatvezetésen is megtekinthető.

A kiállítás olyan kérdésekre keresi a választ, mint hogyan illeszkedhet harmonikusan a mai otthonokhoz egy paraszti kultúrából származó, hagyományos technikával készített szőttes, fonott kosár, csuhétárgy vagy nemezszőnyeg, hogyan kelnek életre a ma emberének keze által az ősi minták és hogyan lehet a kézműves és szellemi örökséget megtanulni, megélni és átadni a következő generáció számára.

A tárlat megtervezésének egyik vezérfonala a kurátorok számára a fenntarthatóság és a környezettudatosság volt. A  kiállított tárgyak egytől egyig természetes, illetve újrahasznosított anyagból készültek.

A kiállítás célja, hogy a szakmai vizsgát tett 47 kézműves alkotót bemutassa, és felkeltse a nagyközönség érdeklődését a népi kézműves mesterségek iránt. A tárlaton betekintést nyerhetnek az érdeklődők a technikai fogások elsajátításának hosszú folyamatába, a gyűjtőutak izgalmaiba, és megismerhetik azt a komplex látásmódot is, amely a mai ember számára elengedhetetlen a népi kézműves hagyományok megértéséhez.

Pintér Piroska, a Hagyományok Háza szövőszakképzésének szakoktatója  elmondta: a kézzel történő alkotásra nagy szüksége van a mai kor emberének, amikor minden a virtuális világban zajlik, a kéz által készült tárgyakban tudják a hallgatók újra megtalálni önmagukat.

Bővebb információ a kiállításról ezen a linken érhető el.

Ez is érdekelheti

A piacon már nem a kosár a ciki, hanem a nejlonzacskó

Reneszánszát éli a kosár: egyre többen térnek vissza a fonott, természetes anyagú tárolóeszközökhöz, amelyek sajátos életérzést nyújtanak a készítőiknek és a tulajdonosaiknak is. A Mester és inas sorozat friss videójában a kosárfonással ismerkedhetünk meg.

Így írjuk a tojást

A tojás a tökéletesség, a teljesség jelképe, a népi kultúrában az egység, az összetartozás szimbóluma volt. Mester és inas videósorozatunk legújabb epizódjában a tojásírás mesterségét ismerhetjük meg.

A tulipános láda nagyobb kincs, mint egy plazmatévé

Egyre többen vágyunk egy kevésbé birtokló életre, amelyben a márkás ruhák helyét szépség és egyszerűség veszi át, tárgyaink pedig elférnek egy tulipános ládában. Aki erre azt mondja, hogy a tulipános ládák kora lejárt, az nem ismeri Holló László bútorfestőt, aki Budapest szívében adja tovább családi örökségét.

Szemben az uniformizált világgal

Az 1906-ban alapított Győri Kékfestő Műhelyben a tudásátadás családon belül történik, akárcsak a Magyarországon fennmaradt, ötnél alig több kékfestő famíliájában. Mester és inas sorozatunkban ezúttal Tóth Ildikóhoz és Gerencsér Enikőhöz látogattunk el.