A huszadik Sziget nadrágszíja éppen azokat a helyszíneket és programokat érintette, amelyek miatt a por, a zaj és a tömeg ellenére még józan állapotban is jó itt lenni. Nyoma sincs a digitális játszóháznak, vagy annak a fura, költői tákolmányokból barkácsolt játszótérnek, amit a katalánok hoztak ide néhány évvel ezelőtt és ahol mindenki szelídítetlen tigris módjára vetődött a lyukas csöbrökből formált, kótyagos tárgyakra. Se szabadtéri szoborpark, se a félbevágott, ősöreg holland Barkasz. Nem a nagy, költséges poénok, hanem a humor apró jelei hiányoznak, ami vagy megindít, vagy elképeszt (mindegy is), de első látásra beleszeret az ember.
Hello Wood-hinta...
Mintha a Múzeumi Negyed sem érezné olyan otthonosan magát az új helyen, az Agora mögé bepréselve. A Sziget kreatív vonala itt kerül a topra, egymás hegyén-hátán tolong a Medence Csoport minden évben új ötlettel kirukkoló designer-csapata ? most egy jóindulatú bambusz vízisárkány védnököl a használt ponyvából hasznos tárgyakat készítő varrógépek és a stencilező-üzenőfal fölött ?; néhány lépésnyire már a Hello Wood projekt építőmesterei fűrészelnek, a sarkon a Bélaműhely reciklált hangszerei bongnak. Kevés helyet kaptak a múzeumok sátrai ? igaz, csak néhányuk lépett túl az általános enerváltságon és hozott ide olyan ötletet, ami tényleg megmozgatja a szigetlakókat.
...és Hello Wood-tigris
Jól mutatnak pólón az Iparművészeti Múzeum art deco szitanyomatai, de a szigetesek többsége inkább a bőrére szeret festetni. A Mai Manó Házban Benkő Imre szociografikus modorú, gyönyörű fekete-fehér fotói a Sziget elmúlt 19 évéből merevítenek ki néhány fantasztikus pillanatot. A Kiscelli Múzeum éppen futó Street Fashion-kiállításához a tavalyi és tavalyelőtti Sziget divattrendjeit teszi hozzá, de a többi kiállító mintha csak a múzeumi majálisról megmaradt romokat söpörte volna ide, sehol egy szépen kitalált tér, egy ütős látvány. A budaörsi Csiki Régészeti Park jurtája az egész negyed legizgalmasabb eleme ? oda legalább be lehet bújni. Még a Nemzeti Múzeum amúgy nagyon aktuális olimpiatörténeti kamaratárlatát is mélységes unalom lengi be. A KultúrZóna ezúttal megfáradt, sérülékeny lett, sőt némi mizantróp jelleget is öltött. Talán a szomszédba települt zárt világ, a Kelet-európai Vurstli szigorú tekintete hatol át a kerítésen.
A Vurstli maga viszont megélénkült. Tavalyi berobbanása a Szigetre mély nyomokat hagyott a közönségben, az idén pedig egészen kivirágzott a kelet-európai hatvanas éveket visszaidéző programkínálat. Útlevél birtokában lehet mozizni, partizáninget varratni a ruhagyárban és Marx lengőtőkéjével csapást mérni a tőkésekre, száraz lábbal horgászni, sőt horgászengedélyt kiváltani (Trabantot mosni szigorúan tilos!), mozizni a 2000 órányi szupernyolcas filmgyűjtemény garantáltan izgalommentes darabjaival és bratyizni a Csillag Cirkusz kígyónőjével.
Belépés a Vurstliba
A Karzat Színház művészei kivétel nélkül nagyszerűek, a produkciót rendező Pál Kálmán éppen az előbb hiányolt kicsi ötletekkel varázsolja el ezt a képtelen, túlszabályozott, túlélő szocializmus-szigetet.
Táncház a Korona Színházban
Látványosságokat ígér az alaposan átgondolt Hungarikum Falu is, ahol a helyi étkek és folyékony örömök mellett lehet babzsákokkal dámát játszani, itt van ismét a közkedvelt óriások asztala és a szuperméretű bölcső, de mindez semmi ahhoz a fából ácsolt körszínházhoz képest, ami Korona Színház néven táncházat, előadást, pihenésre vágyókat tömegével képes befogadni, a külső oldalára feszített vásznakon pedig egész este magyar népmeséket lehet nézni.
A Luminárium
Aki inkább alfában marad, az örömmel fogadja vissza a néhány éve eltűnt, most visszatért Lumináriumot, amelyben az angol Architects of Air és Alan Parkinson építész jóvoltából, tudatmódosító szerek nélkül is pszichedelikus látomásban lehet részünk. A lufibarlang gótika és iszlám ihletésű belső tereiben meditációs fészkek bújnak meg, a folyosókon a földi dimenzióktól megszabadult látogató inkább repdes, mint sétál.
Egzotikus elmélyülést nyújt az Azalai sivatagi oázis-kertje is. A magát kulturális vándorkaravánnak definiáló projekt hat európai ország zenészeit és művészeit fogja össze, most először jött Magyarországra, és az afro zene mellett tuareg kézműves remekeket, fotókiállítást, sőt arab étkeket is kínál. Megkapó újdonság a vietnami származású Candy Chang krétával teleírt táblafala is, a Before I Die névre hallgató interaktív bakancslista. Mélázó hangulatba ringat végigböngészni ezeket a közrebocsátott belső titkokat, a fal soha nincs egyedül, valaki mindig írja vagy olvassa? Mintha a sokszáz színes lampion fénye, ami a Neo-lux csoport designerei jóvoltából este bevilágítja a Sziget rejtettebb pontjait, egy-egy sor volna ezen az üzenőfalon.
A Hungarikum Faluban - a háttérben a Sziget Eye
A látványosságok koronája persze maga a ?szem?, a Sziget Eye nevű, 42 méter magas óriáskerék, ami sohasem áll meg. Közepére fényjátékot vetítenek, üléseiben lelassul az idő, fentről kinyílik a szemhatár, és onnan ? de csak onnan ? látni, hogy a Szigeten túl is van világ.
