Mielőtt közös beszélgetős kötetbe kezdtek, Balogh Gyula újságíró és Jávori Ferenc Fegya nem is ismerték egymást személyesen. – Kocsis András Sándor keresett meg azzal, hogy írjak Fegyáról egy kötetet. Abban az évben ő kapta a Hazám-díjat, és mi az átadáson mutatkoztunk be egymásnak – fogalmazott a Rózsavölgyi Szalonban tartott könyvbemutatón a szerző. – Aztán Szentendrén találkoztunk egy kávéra, és nekem azonnal szimpatikus volt – tette hozzá mosolyogva Fegya. Erre az ösztönös bizalomra már fel lehetett építeni a közös munkát, amely során a zenész nyíltan beszélt családjáról, szakmai életéről, de a találkozások közben kitört izraeli háborúról is szó esik a kötetben.
– Eleinte a Fészek Klubban találkoztunk, mert ott alakult meg a zenekar 1990-ben, így Fegya különösen kötődik a helyhez – mondta Balogh Gyula. A beszélgetést vezető Mohácsi Szilvia felvetésére hozzátette: – Fegya bizonyos kérdésekben nehezebben nyílt meg, de nem volt tabutéma. Kezdetben a magánéletéről alig esett szó. Nem azért, mert elzárkózott volna, inkább mert annyi más érdekes dologról beszélgettünk. Számunkra a színház a közös pont, így rendszeresen megvitattuk az új bemutatókat is. Amikor azonban éreztem, hogy fontosak lennének a személyesebb részletek, akkor egy játékot találtam ki. Kulcsszavakat írtam fel cetlikre, és arra kértem, húzzon belőlük. Elsőre kihúzta a „próbatétel”-t. Pár percig hallgatott, majd javasoltam, hogy akkor húzzon másikat. A „siker” akadt a kezébe. Egy darabig hezitált, aztán inkább a próbatétel mellett döntött. Így indultak az igazán személyes hangvételű beszélgetéseink.
Balogh Gyula beszélt arról is, hogy a kötetben akadnak közbevetések, átvezetések, amelyek az ő szubjektív meglátásaival egészítik ki az interjúkat.
Fegya hozzátette, hogy az első pillanatban tudta, hogy ha egy könyvbe kezdenek, mindent el kell mesélnie. – Munkácson születtem. 1943-ban az édesapámat elvitték munkaszolgálatra a Don-kanyarhoz, édesanyámat pedig Auschwitzba. Ehhez képest csoda, hogy itt ülök. Ez annak köszönhető, hogy 1945-ben a szüleim nem azon búsultak, hogy mit éltek át, hanem „lapoztak egyet”.
Állítólag én voltam az első zsidó gyerek Munkácson a háború után. A nagybátyám oda is hívta a cigányzenekart, hogy ezt megünnepeljék. Ott volt az egész család: a nagybácsik és nagynénik, sokan ültünk az asztalnál az ünnepeken, és ez az erős kapocs máig megvan.
Ha nem élem meg mindezeket, nem lettem volna azzá, aki ma vagyok. Ezért is fontos beszélni róla.
A két beszélgetőtárs a Fészek Klub bezárása után új helyet keresett. – Fegya felajánlotta, hogy menjek el a Tátra utcába, a lakásába. A korábbi interjúk során minden zenekari tagtól azt hallgattam, hogy ez egy család, amelyben Fegya atyai gondoskodással veszi őket körül. Nem azt mondom, hogy untam, de kicsit mégis. Aztán becsöngettem a Tátra utcai lakásba, Fegya kikukucskált, és már oda volt készítve nekem a papucs, a kávé, a sütemény. Akkor megélhettem ezt a sokat emlegetett családias hangulatot – fogalmazott Balogh Gyula.
A legendás, a Madách Színházban kilenc évig futó Hegedűs a háztetőn előadásról szólva Fegya elmesélt egy történetet: – Kerényi Imre zseniális ember volt. Neki jutott eszébe, hogy a Budapest Klezmer Band fogja játszani az előadás zenéjét. Őrült ötletnek tűnt, ám két hónap alatt megvolt a hangszerelés, egy héttagú zenekar meg tudta oldani a húsz-harminc fős együttesre komponált mű előadását. Ám egyszer csak kétségbeesetten hívott Kerényi. Kiderült, hogy a darabot Ausztriában is játszották akkoriban, az amerikai szövegíró-jogtulajdonos pedig ott járt, és gondolta, átjön Budapestre is megnézni az előadást. Csakhogy jogilag ez a „szűkített” zenekari felállás nem volt rendben. Kerényi szervezkedett, majd visszahívott azzal, hogy vegyek elő papírt és ceruzát, és írjam: „két kürt – beteg, két cselló – beteg, három hegedű – beteg” és így tovább… A végére összejött egy huszonvalahány fős zenekar. Az esti előadás első felvonása után, szünetben odajött hozzám a jogtulajdonos, és azt mondta: – Hallom, hatalmas betegség van maguknál. Drukkolok, hogy a többiek felgyógyuljanak, de maradjanak otthon, mert ez így pont jó.
A könyvbemutatón megemlékeztek az időközben elvesztett, Fegya számára meghatározó emberekről. – Rolla János megkeresett, hogy szeretne egy kis klezmer zenét játszani, mert már unja Bachot, Mozartot, így esett, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekarral közösen léptünk fel. Reszketve mentem az első próbára, attól tartottam, hogy a kották is kiesnek a kezemből.
A Rolla Jánossal készült beszélgetés még bekerülhetett a kötetbe, ám Dunai Tamás váratlan halála miatt a vele tervezett interjú elmaradt. Fegya a nemrég elhunyt Tompos Kátyával is dolgozott együtt, és időközben elvesztette a legjobb barátját is. Emléküket a közös dalaikból játszott részletekkel idézte meg.
A könyvben számos beszélgetés szerepel a Fegyát körülvevő zenekari tagokkal, művészekkel, az előszót Szabó István filmrendező jegyzi. A könyvbemutatón Molnár Piroska és Szinetár Dóra is énekelt egy-egy dalt.
– Fegya felhívott tavaly októberben, hogy az unokatestvére, Marika az izraeli háború kitörésekor eljött az országból az unokáival együtt a budapesti rokonokhoz. Érdemes lenne vele is beszélgetnem. Mesélt a szombat reggel megszólaló légvédelmi riadóról, az Izraelbe költözésről, a családról. Ez a kötet végére került.
A Rózsavölgyi és Társa kiadó gondozásában megjelent könyvben nyolcvan fotó kapott helyet. Kiderült, hogy ez egy több száz képet tartalmazó családi gyűjtemény szűk metszete. A prózai rész azonban ennél jóval tágasabb merítés, felölel egy teljes életet.
Fotók: Hegyi Júlia Lili / Kultúra.hu
