BANDO_Forrás_Koreai Kulturális Központ.jpg

A koreai hagyományos zene és a jazz fúziója Budapesten

2024 tavaszán nemzetközi jazzcsereprogram indult Magyarország és a Koreai Köztársaság között. Ennek keretében a szezon második felében két ingyenes koncerten ismerkedhet meg a hazai közönség a gugak jazz jeles képviselőivel.

A zenei partnerség első állomásaként májusban a Sinnoi együttes lépett színpadra, amely a hagyományos koreai zene, a gugak és a jazz ötvözésével új utakat nyitott a koreai zenei életben. A program folytatásaként november 9-én a Jedermann jazzkávézóban a Soojin Suh Coloris Trio lép fel. Soojin Suh Korea egyik legígéretesebb dobosa, sidemanként több mint húsz felvételen működött közre, emellett három lemezt adott ki zenekarvezetőként. Különböző projektjei közül a Coloris Trio példázza a jazzhez való kortárs és innovatív hozzáállását. A trió célja, hogy a koreai hagyományos zenét mai hangzással ötvözze. A koncert ingyenes, azonban önkéntes hozzájárulással lehet finanszírozni, és előzetes regisztráció sem szükséges.

November 10-én a Koreai Kulturális Központban a Bando lép fel, a kortárs zenei projekt arra keresi a választ, miből is született a hagyományos koreai zene. A koncertre a belépés ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Ez is érdekelheti

Különleges koncert köszönti Korea felszabadulásának évfordulóját

Chin Sooyoung, a Koreai Kulturális Központ rezidens művésze költői hangulatú koncerttel tiszteleg Korea felszabadulásának nyolcvanadik évfordulója alkalmából, szeptember 22-én a Budapest Music Centerben. A Fény-variációk című előadásban jazz mellett más művészeti ágak – többek között tánc és ének – is megjelennek.

Szellemidéző sámántánc és a kimchi titka a KoreaON fesztiválon

Színes hanbokkal, csípős ízekkel, ősi rituálékkal és táncelőadásokkal hozták el idén is a koreai életérzést Magyarországra. A KoreaON kulturális fesztivál június 27–28-án várta a koreai kultúra szerelmeseit, a margitszigeti Kristály Színtérben.

Budapesten a koreai udvari hímzés mesterművei

A koreai hagyományos hímzés művészetét mutatja be a budapesti Koreai Kulturális Központ új kiállítása. Lee Jungsook (Í Dzsongszuk) dél-koreai iparművész tárlata nemcsak egy különleges tradicionális mesterségbe enged betekintést, de a Csoszon-kori társadalmi viszonyokat is közelebb hozza a látogatókhoz.