A múlt, a jelen és a jövő találkozik a JazzFest színpadán

2026-ban a világ a jazztörténet egyik legnagyobb alakját, a száz éve született Miles Davist ünnepli. A JazzFest Budapest őszi programjában koncertsorozat idézi majd meg az örök újító, a műfaj határait egész életében tágító zenész szellemiségét. Egykori zenésztársai: Marcus Miller, Bill Evans és Kenny Garrett érkeznek Budapestre, valamint Keyon Harrold, korunk egyik legkarizmatikusabb és legsokoldalúbb fúvósa is, aki a Miles Ahead című filmben Miles Davis trombitahangját adta.

002_1473330.jpg
Miles Davis amerikai dzsessztrombitás (1926–1991). Fotó: Christian Rose / Roger-Viollet, AFP

2026-ban lenne százéves Miles Davis, a jazz egyik legmeghatározóbb alakja, akinek neve egyet jelentett az újítással, a szabadsággal és a határok feszegetésével. Trombitajátékával és zeneszerzői munkásságával nemcsak a jazz történetét formálta át, hanem egész generációk zenei gondolkodásmódjára hatott. A JazzFest Budapest már idén ősszel elkezdi a centenáriumi koncertsorozatot. A kortárs jazz meghatározó művészei állítanak emléket Davisnek, akik mindannyian saját jogon is világsztárok, Miles életművéhez is szoros szálakkal kötődnek. 

Marcus Miller 2025. október 26-án, az Erkel Színházban ad koncertet. A kiváló basszusgitáros, zeneszerző és producer Miles Davis egyik legfontosabb alkotótársa volt a nyolcvanas években. Fiatal kora ellenére kulcsszerepet játszott Davis késői korszakának hangzásvilágában: ő írta és hangszerelte többek között a legendás, Tutu számait, amely a korszak egyik legmeghatározóbb jazzlemeze lett. Basszusgitárjátéka új dimenziókat nyitott a jazz-funk világában.

Keyon Harrold először a Grammy-díjas Don Cheadle Miles Ahead című filmjének trombitahangjaként, valamint a kritikusok által elismert, The Mugician című albumával került a nemzetközi figyelem középpontjába. Számos vezető hiphop- és popelőadóval – többek között Snoop Dogg-gal, Jay Z-vel, Beyoncéval, Rihannával, Eminemmel, Maxwell-lel és Anthony Hamiltonnel, valamint olyan rocklegendákkal dolgozott együtt, mint Keith Richards és Jeff Beck. A kortárs jazz egyik legizgalmasabb művésze október 28-án, az Eiffel Műhelyházban lép fel.

A szaxofonos Bill Evans Miles Davis 1980-as évekbeli visszatérésének egyik kulcsfigurája volt. Saját jogán is hamar elismert zenekarvezetővé és szólistává vált, és olyan legendákkal dolgozott együtt, mint Herbie Hancock, John McLaughlin, Mick Jagger vagy Willie Nelson. Ugyanaz a neve, mint a zongorista Bill Evansé volt, aki a Kind of Blue című album révén erősön kötődött Mileshoz. A névazonosságból gond adódott. Amikor a zongorista 1981-ben elhunyt, egy újságíró Miles Davist hívta fel, hogy emlékezzen rá. Davis azonban csak annyit mondott: „Itt van mellettem” – majd átadta a kagylót a szaxofonos Bill Evansnek. Evans október 30-án az Eiffel Műhelyházban lép fel Dave Weckl, Steve Weingart és Jimmy Earl társaságában.

November 17-én a világ egyik legjobb szaxofonosa, Kenny Garrett érkezik Budapestre. Az igen sajátos hangszínű és stílusú amerikai zenész Miles Davis zenekarában, a mester mellett vált világsztárrá. Lenyűgöző, erőteljes szólói már most a jazztörténet maradandó pillanatai közé tartoznak. Sokszor nyilatkozta, hogy Miles Davis volt rá a legnagyobb hatással: nemcsak a zenéről, hanem a színpadi jelenlétről, az alkotói bátorságról és a kísérletezésről is tőle tanult a legtöbbet. 

A JazzFest Budapest koncertsorozata nem csupán Miles Davis előtti tisztelgés: a fellépők koncertjei élő bizonyítékai annak, hogy Davis öröksége tovább él és ma is új utakat mutat a jazz jövőjének.

További információkért kattintson ide.

Ez is érdekelheti

Herbie Hancock előszeretettel lépi át a műfaji határokat

Április 12-én ünnepli nyolcvanötödik születésnapját Herbie Hancock Oscar- és többszörös Grammy-díjas amerikai jazz-zongorista és zeneszerző, a nemzetközi jazznap kezdeményezője. A jazzben ő alkalmazott először szintetizátort, és olyan világsztárokkal zenélt együtt, mint Miles Davis, Wayne Shorter, Chick Corea, Pat Metheny és Carlos Santana.