Jegyzetek a múzeumba járáshoz – dr. Farkas Levente András útmutatója a Füves könyv nyomán
„Az igazi képzelőerő a valóságból építi fel az újat, a csodálatost, a meglepőt” – írja Márai Sándor a Füves könyvben a képzelőerőről. Ez a gondolat különösen érvényes a múzeumokra, ahol a múlt tárgyai nem puszta emlékek, hanem a képzelet forrásai.
Márai a Füves könyvet „jegyzeteknek az élethez” nevezte: rövid aforizmák gyűjteményének, amelyek az olvasót a mindennapok fölé emelik. Ebben a szellemiségben születtek meg dr. Farkas Levente András gondolatai is, aki szerint múzeumba járni szertartás, az élet ünneplése. Úgy látja, a falak között őrzött múlt a képzelet kiindulópontja: innen indulnak el azok a történetek, hangulatok és érzések, amelyek egy lassú, ünnepi utazássá teszik a múzeumi élményt. Ezek a sorok így nem mások, mint jegyzetek a múzeumba járáshoz.
A múzeumról
„Amikor belépek egy múzeumba, az omladozó múlt tárul elém. Számomra a múzeum nem pusztán egy hely, ahol tárgyakat őriznek, hanem a fantáziaképeim otthona. Élénk képzeletem van, szeretem elképzelni magam más történelmi korszakokban, és a múzeum ebben társ: megtámogatja, alátámasztja a képeimet. Így tudok belehelyezkedni a középkor atmoszférájába, vagy úgy érezni, mintha egy festő világába lépnék bele. Ez nem egyszerű szórakozás: lelki munka, ami teljessé teszi az életemet. És bár író nem vagyok, sokszor úgy érzem, a múzeumi élményekből születhetne egy regény, mert olyan erősen képesek hangulatokat, történeteket ébreszteni bennem. Lefekvéskor ezek a képek visszaköszönnek, más korszakokból, más világokból – és ez számomra a világ csúcsa.”
A megérkezésről
„A múzeumba nem lehet csak úgy beesni. A belépésnek is van koreográfiája, apró szertartása. Kell előtte egy kávé – vagy inkább egy Earl Grey tea, mert az adja meg a léleknek azt a kifinomult előjátékot, amivel ráhangolódik a napra. Ha ősz van, akkor teát választok, ha nyár, akkor kávét. Néha ott a kezemben a jegyzetfüzet – ha nagyon kifinomult polgárként szeretnék viselkedni –, hogy feljegyezzem, minek kellene majd otthon utánanéznem. Mert közben tudom: a telefon előkapása, az internet böngészése a tárlatok között egyáltalán nem elegáns. A múzeum lényege nem a kattintgatás, hanem a jelenlét.”
A lelassulásról
„A rohanás a múzeumban számomra bűn. Egy teljes napot kell szánni rá – nem kipipálni, hanem belehelyezkedni. Ha kisebb múzeumról van szó, férhet bele több is, de különben: egy nap, egy múzeum. A látogatás nemcsak abból az időből áll, amikor a falak között sétálunk, hanem abból is, amikor kimegyünk, leülünk, iszunk egy teát, ebédelünk, és aztán visszatérünk. A múzeumlátogatásnak összefüggő élménynek kell lennie, nem villanások sorának. Ezért mindig megkérdezem a jegypénztárnál, ki lehet-e menni szünetre. Mert a múzeum nem futóverseny, hanem szép, ünnepi idő. És igen: ez fárasztó. Hat órát állni testi és szellemi munka. De a tudás soha nem adja magát könnyen: aki csak felületesen néz meg néhány híres képet, mindig a felszínen marad. Aki viszont türelmes, és újra meg újra végigjárja ugyanazt a múzeumot, előbb-utóbb észreveszi, hogy bölcsebb lett, és a világ hirtelen nagyobb örömforrássá vált.”
A figyelemről
„Én azok közé tartozom, akik mindent meg akarnak nézni. Nem szeretem, amikor a nagy múzeumokban kiírják a „must see” (kötelező látnivalók – a szerk.) listát, és mindenki a Mona Lisa körül tolong, miközben a történelem más, ugyanolyan fontos művei elhagyatottan állnak a termekben. Hiszek abban, hogy minden tárgy, minden kép, minden kurátori döntés számít. Ezért végigjárom a teljes kiállítást, sorrendben, nem ugrálva. A kurátor vízióját akarom követni, látni, hogy milyen gondolatívet vitt végig a tárlaton. Nem baj, ha több nap kell hozzá – sőt, a legnagyobb múzeumok esetében egy élet is kevés. De vissza lehet menni, újra és újra, és minden látogatás mélyebb lesz, mint az előző.”
A kapcsolódásról
„Nem minden mű érint meg. Ez rendben van. Az ember szelleme szelektál: amit fontosnak érez, azt elraktározza. Van azonban, hogy órákat állok egyetlen kép előtt, mert olyan hangulatot ad át, amire régóta vágytam. A kép alátámasztja a fantáziámat, és hirtelen beugrik egy rég keresett érzés, atmoszféra, amiben jó megmártózni. Ezek az élmények ritkák, de felejthetetlenek. Az igazi kapcsolódás akkor születik, amikor a mű egy régi, saját belső képhez talál kulcsot bennem.”
A csendről
„Aki beszél, az nem figyel. Ezért én a múzeumban általában csendben maradok. Ha társasággal vagyok, inkább hallgatok több termen keresztül, és csak később, egy második körben mondom el a gondolataimat. Az első találkozásnak a művel némának kell lennie: különben elvész a figyelem, az elmélyülés.”
Az élményről
„Nem érzem, hogy szükség lenne fotókra. A képek úgyis ott vannak az interneten. Minek lefotózni a Mona Lisát, amikor az élmény lényege éppen az, hogy ott és akkor, a saját szememmel látom? Az emlékezet a legjobb szuvenír: ami fontos, az beleég, ami nem, az úgysem számít. A múzeumlátogatás értelme éppen az, hogy a pillanatban benne legyek.”
Finisszázs
„A múzeum nem iskolapad, nem kötelesség, nem katonás menetelés. Élmény kell legyen. A napot ki kell tisztítani körülötte, hogy ne legyen benne más kötelezettség. Csak így lehet teljes, csak így válhat ünneppé. Ha nem sietek, ha adok magamnak szünetet, ha hagyom, hogy a múlt beleszövődjön a jelenembe, akkor a múzeum – akárcsak az élet – valóban utazás lesz. Pillanatnyi, de maradandó.”
Fotók: Hegyi Júlia Lily / Kultúra.hu
