A próbateremből meghökkentően fiatal táncosok tartanak kifelé, körülbelül akkor születhettek, amikor a Szegedi Balett együttese megalakult. Ők mára befejezték, de Juronics Tamás még dolgozik odabent a főszereplőkkel. Ő maga is táncol, az egyik jelenetet gyúrják, csak csendes instrukciói hallatszanak. Azután görgős székbe ül, hogy követni tudja a szólistákat, és felhangzik a Hattyúk tava zenéje. Amikor befejezik a jelenetet, kicsit beszélget még, majd az előre egyeztetett időpontban hozzám fordul: "Mehetünk." Igazi profi. Hajszálpontos, türelmes és udvarias. Egy emelettel lejjebb megyünk, az irodába. Itt már nemcsak az együttes szakmai múltja mond ellent Csajkovszkijnak, hanem a high tech berendezés is.
- Be kell vallanom, hogy küzdök a zenével, hiszen a romantika nem a legideálisabb partnere a kortárs művészetnek - mondja Juronics. - Bartókhoz, Sztravinszkijhez hozzá sem nyúltam, mert nem volt rá szükség, de Csajkovszkij háromórás művét vágni, szerkeszteni kell. Óriási erejű muzsika, nagyon ügyelnem kell, nehogy elrántson a szentimentalizmus irányába. Nem is a zene izgatott elsősorban, hanem az a típusú feladat, ami évek óta motivál: hogyan tudom ezt a sokszor megalkotott, szinte megkövesedett darabot a saját szemszögemből láttatni, értelmezni úgy, hogy közben megmaradjon a szerző igazsága is. A Hattyúk tava bemutatója azonban csak az egyik eleme a jubileumnak, amelynek szervezése Pataki András vállát nyomja. Ő úgy fogalmaz, hogy akciókkal dúsítják fel az évadot. Ez azt jelenti, hogy folytatják a tavaly indított beavató színházat, továbbá fennállásuk óta először gyerekeknek szóló darabot alkotnak, és tavasz felé, a sorozat záró akkordjaként megjelenik a róluk szóló könyv is. Szeretnék föllelni a régi tagokat - bár ez nyomozást igényel, hiszen több százan táncoltak az elmúlt két évtizedben az együttesben -, hogy a februárra tervezett esten minél többen részt vehessenek.
Bár egyikőjük sem visszanézős típus, a húsz év mégiscsak mérföldkő, arról nem beszélve, hogy két alkalommal is veszélybe került az együttes léte. Először 1993-ban, amikor Imre Zoltán megvált a társulattól, másodszor 2000-ben, amikor ők nem kellettek a szegedi színháznak. Volt is nagy szimpátiatüntetés, hatszáz ember vonult értük az utcára. Közben a Kecskeméten töltött évadok mellett is rendszeresen táncoltak Szegeden, s persze járták a fesztiválokat, és folyamatosan nyerték a díjakat minden kontinensen. Ma már világhírűek, de azért nem árt az itthoni közönség figyelmét újra és újra felhívni magukra. Pataki most már "csak" menedzsel és igazgat, pedig valaha együtt táncolt a többiekkel, de ennek már vagy tíz éve. - '93-ban, Imre Zoltán távozása után vettük át ketten az együttes vezetését, s a teendők kezdettől fogva magától értetődően osztódtak meg. Tamás művészetileg volt dominánsabb, nekem a gyakorlati, lebonyolító készségem volt erősebb. '96-ban aztán egy térdsérülést követően végleg visszavonultam, bár még egyszer-kétszer visszasomfordáltam a színpadra.
A tervezett eseménysorozat minden mozzanata kézenfekvő, még a megvalósulás végső formáját el nem nyert utcabál gondolata is. Ám a gyerekdarab váratlan, tőlük szokatlan ötlet. - Pedig erre Csajkovszkij inspirált - magyarázza Juronics. - Ebben a darabban meseszerű elemek keverednek egy furcsa, pszichoanalitikus történettel, és én csupán különválasztottam a két szálat, illetve máshová helyeztem a hangsúlyokat. A gyerekdarabban a cselekmény erősödik fel - bár a szüzsé olyan vékony, hogy jócskán kell hozzá történeteket költeni -, a felnőtt változatban viszont a főszereplők lelki mozgatórugóinak megjelenítése áll a középpontban, s a mesei háttér csak a szereplők víziójaként tűnik elő.
 |
| Németh György (MTI) fotója a társulat évadnyitóján készült |
Végül is jobb, ha ők nyitnak a gyerekek felé, mintha csak várnák, hogy az ifjúság nőjön bele az előadásaikba. Elvégre az együttes is egyre fiatalabb tagokból áll, s újszerű élmény, hogy már generációs kérdésekkel is szembesülniük kell. Pataki azt mondja, hogy mivel fiatalokkal van körülvéve, nem olyan drámai a saját korával való szembenézés, Juronics pedig a szakmai előrehaladás biztosítékát látja bennük.
Adódik a kérdés, hogy tervezik-e iskola beindítását, hiszen vidéken olyan kevés helyen zajlik magas színvonalú kortárstánc-oktatás. - Nehéz ügy - feleli Pataki, akin látszik, hogy komolyan foglalkoztatja a téma -, évek óta folyamatosan gondolkodunk rajta, de a napi munka most még maximálisan leköti az együttes kapacitását. Aztán elneveti magát: - Fiatal a műfaj, most kezdünk belőle kiöregedni. Akik benne vannak, egyelőre inkább űzik, mint tanítják. De tagadhatatlanul ez a jövő útja.
