Láng Annamária (Louise) és Rába Roland (Mark) a krétakörös játékkultúrát kamatoztatva a kötetlen, rögtönzött, nyers élőbeszédre emlékeztető megszólalásból, az alkalmanként egymásba csúsztatott párbeszédek zaklatott ritmusából, a testtel testnek feszülő színjátszás türelmes, letisztult, ötletgazdag technikáiból ad iskolát. A nyilvánvalóan beteg idegzetű, torz lelkű fiú fokozatos, de mindvégig fenyegető, taszító, infantilis szelídülését jól ellenpontozza a lány állandó - legalábbis a teljes fizikai elfáradásig tartó - izgatott önvédelme. A jobb-rosszabb jelenetek (fordító: Róbert Júlia, dramaturg: Garai Judit) elferdült, féloldalas papás-mamást sejtetnek, melynek viaskodását néha szinte rajtakaphatatlanul járja át a gyerekes humor. Ezek a fedett megoldások Magács László rendezésének legsikerültebb pillanatai.
Magács - Madelaine Joseph-fel és Dan Gingellel - korábban angol nyelven is színre vitte a Merlin Színházban az 1970-es születésű Dennis Kelly színművét. A siker bírta rá a magyar változat elkészítésére (október első harmadában az érdeklődőknek módjuk nyílt mindkét produkciót megtekinteni. A kettőnek közös a díszlete, viszont eltér a dramaturgiája, vonalvezetése, s mások a jelmezek). A már hosszabb ideje óvatosan kerülgetett, sikertelenül körüludvarolt szerelmét egy véletlenül rendelkezésre álló bunker páncélfalai közt két héten át fogságban tartó fiatal férfi érzelmi merénylete mögött talán a közelmúlt egyik-másik hírhedt bűncselekménye (az áldozatok évekig, évtizedekig elnyúló szabadságfosztottsága) is fölsejlik. A bunkeren kívüli világban kirobbant atomháborúra való hivatkozás - mint a két hét kényszerű dekkolás, a hermetikus bebörtönzöttség magyarázata - alig hihető, még akkor is, ha egy sokkoló terroreseményt valóságos expozíciónak fogadunk el. Persze a modell, az elszigetelt belső helyzet működését, burjánzását tekintve szinte mindegy, mi megy végbe a mindennapok földfelszínén, s miért oly hiszékeny a kelepcéből kimenekülni sokáig nem képes Louise. A magyarul az eredeti jelentéseknél, áthallásoknál sokkal sápadtabb, hamisan hatáskeltő Zsákutca című egyfelvonásosból nemigen érthető meg, Mark miért oly hevenyészve (bár másrészt meg akkurátusan) készítette elő akcióját, mit remél a nő kiéheztetésétől (még ha él is benne hajlam a kínzásra), miért oly figyelmetlen, hogy engedi késsel felfegyverkezni szerelmét-ellenfelét, és így tovább.
A szexus természetesen mindvégig ott izzik a csak sután, késleltetve, gusztustalanul próbálkozni merő férfi és a hevesen, makacsul ellenszegülő nő között. Dicsérhető önmérséklet írói, rendezői részről is, hogy a jelenetsor fő mozgatóját bátran ki-kikapcsolják, ám az időtelés aktivizálását olyan szituációkra bízzák, mint például a kitűnő, parodisztikus társasjáték-jelenet, mely a szöveg humorát és kommunikációs interferenciáját is a legteljesebben fejezi ki, s visszautal a testiségre. A dialógus-diszharmóniát jellemzi a lány ismétlődő "mondd el újra!" felszólítása, holott a fiú elmondta - érthetően -, amit elmondott (jámboran elmondja újra meg újra), illetve Mark tehetetlen "Kussoljál!" kifakadása, amikor Louise épp nem szól egy árva szót sem.
A szereplőket lenyomó, lealacsonyító, egymáshoz és a falakhoz préselő negyedhenger-bunkerdíszletet mintha egy szegényes falansztermetró alagútjából és egy harmadosztályú futballpálya épp csak fedett kispadjából gyúrták volna össze. Jó játékhely. Elsőrangú a "képeket" magába fojtó, dübörgő, tagoló diszkózene. Nem ily sikerültek a "vágások". Magács nyilván tudatosan állítja meg hirtelen a mozdulatokat, sötétíti el a színt, tépi fel az illeszkedéseket, de olykor nem ura a jelenet-befejezéseknek, jelenetkezdéseknek. A lezárás különösen halvány (bár nem könnyű mit kezdeni azzal az írói rátéttel, melyet egy pszichológus esetleg igazolhat: a börtönbüntetésre ítélt Mark, valamint a rehabilitációja után is önmagát kereső Louise voltaképp szorosabban, sőt meghittebben tartozik egymáshoz, mint bárki máshoz).
Láng Annamária dacos, legjobb védekezésnek a támadást vélő, tüskés nőalakja, Rába Roland magába roskadást is előlegező bomlott bűnözője érdekes kettős, noha a kelleténél hosszabb, körülményeskedőbb és laposabb darab gyengéit nem tudhatják mindenestül feledtetni.
