Nemény András hozzátette, hogy a szaktárca részéről már aláírt megállapodás
szerint az önkormányzat a Weöres Sándor Színház idei működéséhez 210 millió
forinttal, a bábszínház fenntartásához pedig 26 millió forinttal járul hozzá
saját költségvetéséből.
A megállapodás három évre szól, így a következő két évben is ugyanekkora
összegű működési támogatásra számíthat a szombathelyi színház és a bábszínház
is.
A Weöres Sándor Színház tavaly központi forrásból 208 millió forintot,
valamint a kieső tao-bevételek pótlására 93 millió forint kapott, önkormányzati
támogatása pedig 185 millió forint volt. A Mesebolt Bábszínház 75 millió forint
központi és 21 millió forint önkormányzati támogatással gazdálkodhatott.
A polgármester sajtótájékoztatóján bejelentette azt is, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának döntése alapján az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. 600 millió forint támogatást kap a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ (MMIK) épületének felújítására. Hozzátette: az Ady téri épület – amely egyébként otthont ad a bábszínháznak is – jelenleg leromlott műszaki állapotban van, rendszeresen beázik, ezért van szükség a felújításra.
Nyitókép: Nemény András, Szombathely polgármestere és Horváth Soma alpolgármester. Fotó: Kiss Tamás