Van valami varázsa annak, ahogy leszálltak a színpadról a ruhák. Egészen más a jelmezeket közelről látni, mint a díszleteket. Azokból is van néhány elem installációként - veszi észre a látogató, amikor egy véletlen, de könnyed mozdulatától megremeg a "márvány" pad - de a pillanatnyi hökkenetnél több nem történik, megyünk tovább. A ruha egészen más, mert személyes. Valaki hordta, érezte magán, és játszott benne. A látogató számára keveredik az élmény, hol a színpadi lét misztikuma, hol az illetlen érintés lehetősége az erősebb.
A látvány igencsak esszenciális, hiszen bármennyire is jelmeznek számít például a kórus dohánygyári munkásruhája vagy egy kortárs színmű menedzseröltönye, kiállításra igazán csak a nagy operák és a történelmi drámák ruhakölteményei valók. Főleg, ha olyan mívesek, mint a Papp Janó által tervezettek. Mert a következő fokozat a rácsodálkozás, hogy ezek közelről is milyen gondosan kivitelezettek és szépek! Nála nincs "mintha", Gertrudis ruhája tényleg királynői, Abigél palástja tényleg hercegnői, Casanova köpenye tényleg egy világfié, és itt tudom meg, hogy Eboli tényleg félszemű volt. Nem csak az anyagok színe, minősége és textúrája fontos, hanem a kiegészítők is. Tollak, láncok, gyöngyök - melyek legjobb lelőhelye mindig is a bolhapiac volt. Mindenesetre a látvány mellbevágó keleti boltok kirakatain és turkálók kínálatán edzett szemünknek.
A jelmezek teszik ki a kiállítás oroszlánrészét, amelyek mellett, alatt, fölött ott látható az anyagmintával ellátott fázisrajz is, újabb pillantást engedve a kulisszák mögé: olyan lett-e valójában? De továbblépve, a színpadi ruhák mellett az egyik fal mentén ott sorakoznak Papp Janó híres babái, a nyolcvan centiméter magas, fából faragott, mozgatható fejű és végtagú, öltöztethető figurák. Vagy inkább dámák, mert gótikus nyúlánkságuk annyi bájt és kecsességet sugároz, hogy szinte életet lehelnek a terembe. Miniatűr öltözékük egy-egy történelmi kort idéz, mégsem ruhának, sokkal inkább eklektikus kézimunkának lehetne nevezni azt a kicsinyített anyagcsodát, amit viselnek.
Az eddigiekből úgy tűnhet, hogy Papp Janó ruhái önálló műalkotások - azok is -, de nem szuverének és nem függetlenek a nagy egésztől: a darabtól és a színésztől. Máskülönben nem kaphatott volna annyi díjat, mint amennyi a vitrinben ki van állítva, amiből meg azt hihetné az ember, hogy egy idősödő művészről van szó. Pedig Papp Janó 37 éves, csak korán kezdte a pályát.
