Jesse Darlingnak a mai brit életre reflektáló, tömegterelő kordonokat, kicsavart vasúti síneket, szögesdrótot és szakadt lobogókat felvonultató kiállítása nyerte el az idei Turner-díjat.

A 25 ezer fonttal (nagyjából 11 millió forinttal) járó művészeti elismerést Jesse Darling a kelet-sussexi Eastbourne-ban lévő Towner galériában – ahol a Turner-díjra jelölt művészek kiállítása látható – vette át. A művészt a megszorítások, a Brexit, a világjárvány városra gyakorolt hatásai, valamint a bevándorlási politika inspirálta.

„Szeretni kell valamit ahhoz, hogy az ember kritizálni tudja. Ebben az országban születtem, és figyelemmel kísérem, hogy mi folyik itt. Olyasmit akartam alkotni, ami ezt tükrözi, Nagy-Britanniával foglalkozó művet akartam készíteni a brit közönségnek” – fogalmazott Darling.

Hozzátette: „Akár tetszik nekik, akár nem, számomra nagy megtiszteltetés és privilégium volt, hogy valami ennyire fontos dolgot csinálhattam a brit közönségnek”.

A zsűri dicsérte, hogy a művész hétköznapi tárgyakkal, köztük kordonokkal, veszélyre figyelmeztető szalaggal, irodai aktákkal közvetített „egy ismerős, mégis tébolyult világot”. A társadalmi összeomlást idéző alkotása megrendíti a munkáról, az osztályokról, a brit létről és hatalomról alkotott elképzeléseket.


6570655337f153eba28f8a7d.jpg
Jesse Darling alkotásának részlete a Towner galériában, a Turner-díjra jelölt művészek kiállításán. Fotó: AFP / Daniel Leal

Alex Farquharson, a Tate Britain igazgatója, a zsűri elnöke hozzáfűzte, hogy Darling merész és megragadó művészete részben az ország állapotát tükrözi, nem az egész képet, de legalábbis annak egy rétegét.

Darling köszönőbeszédében a művészeti oktatás fontosságát is hangsúlyozta az iskolákban. Mint mondta, a konzervatív kormányok azt az üzenetet küldték, hogy az önkifejezés és a kultúra speciális társadalmi-gazdasági környezetből származó embereknek való. „Ne higgyék el. Mindenkinek való” – szögezte le.

A művész beszéde végén egy palesztin zászlót húzott elő a kabátzsebéből és meglengette.

Az Oxfordban született, de Berlinben alkotó Darling elárulta, hogy a pénzdíjat fogászatra és lakásbérletére fogja fordítani. A 41 éves művészt, aki csak harmincas éveiben végezte el művészeti tanulmányait, két, a Modern Art Oxfordban és a Camden Art Centre-ben bemutatott kiállításáért jelölték tavaly a díjra.

A zsűri kiemelte, hogy a Turner-díj mind a négy döntőse reflektált műveivel a mai brit életre. A díjra jelölt további három művész Ghislaine Leung, Rory Pilgrim és Barbara Walker volt.

A nyitóképen Jesse Darling a Towner galériában, a Turner-díjra jelölt művészek kiállításán. Fotó: PA Wire / David Parry