Jézus bábájának családi temetkezési barlangját tárhatták fel Izraelben

Egyéb

Izraelben a régészek feltártak egy barlangot, amelybe egy keresztény hagyomány szerint Szalome, Jézus bábájának családja temetkezett – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden.

A keresztény népi hagyomány szerint a kis Jézust világra segítő betlehemi Szalome bábát temették el ezen a helyen. A régészek szerint az időszámításunk kezdete körüli második szentély korától egészen a korai muszlim időszakig, az i. sz. 8–9. századig temetkeztek a feltárt sírba.

Az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) szakemberei szerint gazdag családhoz tartozó, jelentős személyt temethettek el elsőként a sírhelyként használt barlangban, majd

több száz éven át szent helyként tisztelték a sírhelyet.

Az Izrael középső részén, a Lakis-erdőnél folyó ásatásokat közösen végzi az IAA, a Jeruzsálemi és Örökségvédelmi Minisztérium, valamint a Zsidó Nemzeti Alapítvány (Keren Kajemet), s az része a térség régészeti kincseit feltáró Júda királyainak útja projektnek.

A sziklasír előtt gondosan kiépített udvar állt, amelyben egy sor üzletet fedeztek fel, ahol a kutatók szerint kerámia mécseseket árultak vagy béreltek.

Több száz, az i. sz. 8–9. században készített kerámia mécsestöredékre, valamint ép darabokra is rábukkantak az egykori boltokban.

„Elképzelhető, hogy az olajmécseseket a barlang belsejében világításra használták, és talán a vallási rituálé részei is lehettek, hasonlóan ahhoz, ahogy gyertyákat árulnak a szent emberek sírjainál vagy a mai templomokban” – vélekedtek az ásatásokat vezető régészek, Nir Simson-Faran és Cvi Firer a lapnak.

A 350 négyzetméteres udvart impozáns, faragott motívumokkal díszített mészkőfalak határolják, kőlapok és mozaikpadló burkolják.

A barlangot először mintegy 40 évvel ezelőtt sírrablók fedezték fel, s ezt követően indult meg feltárása.

A sziklasír több helyiségre tagolódik, ahol a korabeli zsidó temetkezésben ismeretes, a csontokat őrző kődobozokat is találtak.

Az egyik helyiséget keresztény kápolnává alakították át, a korai muszlim korban a falakra vésett keresztek és több tucat felirat szerint ezt a kápolnát „Szent Szalome” kultuszának szentelték. A feliratok nyelve idővel arab lett, de a keresztény hívők továbbra is imádkoztak ezen a helyen.

Az egyik keresztény hagyomány szerint Szalome egy betlehemi bába volt, akit elhívtak Jézus születéséhez.

Nem hitte el, hogy szűz asszonynak segít, ezért kiszáradt a keze, s csak azután gyógyult meg, hogy Jézus bölcsőjét megfogta.

Az állagmegóvási és a fejlesztési munkálatok után megnyitják Szalome állítólagos barlangját a látogatók előtt.

Nyitókép: Gerard van Honthorst: A pásztorok imádása (részlet)