Nem volt kérdés, hogy az addigi, „figyelmeztető” sikerek hamarosan igazi áttörést hoznak. Valahogy mindenki érezte, látta, hallotta és tanúsította, hogy Balga Gabriellának különösen jól sikerült az előző, dús évada – amelynek végén kamaraénekesi címmel is kitüntették. Indokként, példaként elég csak az Olasz nő Algírban életvidám Isabelláját és az Edgar zaklatott Tigranáját kiemelni.
Mondhatjuk, hogy eddig minden úgy alakult, ahogy az a nagykönyvben meg van írva?
Már korán kiderült, hogy tehetségem van az énekléshez. Mindig kiváló tanáraim voltak, akik ugyancsak biztattak, hogy az operaénekesi pályát válasszam. Egy énekes, egy művész egész életében fejlődik: hangilag, lelkileg, emberileg; és ezzel az alakulással-formálódással párhuzamosan kell tudni megválasztani a helyes szerepeket.
Esetemben ezek adottak voltak, és olyan feladatokat ajánlottak, amelyek illettek hozzám. A zeneakadémista koromtól kapott felkérések bátorítólag hatottak rám a pályakezdésnél. Első két operaházi szerepem – 2012-ben, még akadémistaként – Hunyadi Mátyás és Cherubino volt. A következő évben pedig az egyik kedvencemet, Rosinát is elénekelhettem. Fontos állomás volt számomra a Norma Adalgisája is. Kivételes összhangban, szeretetben dolgoztunk a kollégákkal. Szerencsés vagyok, mert jókor jöttek és egymásra épültek az eddigi munkáim.
Szereti, ha önmagát adhatja, vagy szívesen kilép a személyisége komfortzónájából?
A hangi adottságon, a technikai alapon és a felkészültségen túl számomra az is nagyon fontos, hogyan tudok megformálni egy karaktert. Szeretek elemezni. Beszélgetni, gondolkodni egy-egy figuráról: mi lehetett a múltja, a sorsa, mit miért tesz? Ha olyan rendezővel dolgozhatok, akinek ez szintén fontos, akkor megszülethet egy olyan operai alak, amelyre épp szükség van.
Ha kidolgozom a figurát és őszintén meg tudom élni az egyes helyzeteket, folyamatokat, akkor az alakításom a közönség számára is hiteles lesz. Akkor is, ha mondjuk Cherubinóról van szó. Nyilván soha nem fognak fiúnak nézni. De ha abban a pillanatban át tudom ezt élni, úgy tudok gondolkodni, mint egy kamasz, a közönség arra az időre talán elhiszi, hogy az vagyok.
A hétköznapi életben is vidám természetű?
Általában igen. Ha netán kicsit szomorkásabb a hangulatom, rögtön azt gondolják körülöttem, hogy most biztosan nagy a baj. Próbálok mindent pozitívan felfogni, mindenből a legjobbat és a legtöbbet kihozni. Szeptemberben volt az esküvőm. A férjem, Kutrik Bence zeneszerző, akivel kölcsönösen számíthatunk egymásra és a másik konstruktív kritikájára.
Azt gondolhattuk, hogy jó koloratúr-képességekkel megáldott, könnyű lírai mezzójából alapvetően a tiszta bel canto és a derű közvetítése fakad. Erre meglepetésként jött Tigrana…
Jó belebújni mindenféle figurába, kipróbálni magamat különböző élethelyzetekben. Érdekel az, hogy valaki más legyek. Mindegy, hogy komikus vagy drámai szerepről van szó. A konzervatóriumban például sokkal egyszerűbb volt szomorú dalokat énekelnem, mint elengedni magam, és megmutatni a vidám oldalamat.
Lehet, hogy ez életkori sajátosság, mert gyerekeket tanítva is azt tapasztaltam, hogy szenvedni jobban szeretünk. Nagyon foglalkoztatnak a szenvedélyes szerepek, a drámai darabok. Ha ezek a karakterek kimaradnának az életemből, nem lenne teljes a repertoárom. Egy magamfajta mezzo abban a szerencsés helyzetben van, hogy egy nagy, színes ívet járhat be. Alakíthat fiút, cselédlányt, cserfes kisasszonyt, naiv szüzet, vérbő nőt, később anyát, dadát, boszorkányt...
Puccini Edgárja az Eiffel Műhelyházban az elmúlt szezon talán legizgalmasabb premierje volt. Mit szólt ehhez az újabb távlatokat nyitó, a szélsőséges vadromantikát és a verizmust ötvöző kihíváshoz?
Nagyon szerettem Tigrana lenni, vágytam rá, hogy a színpadon is megmutathassam ezt a mivoltomat. A rendezői próbák kezdete előtt még másképp gondolkoztam erről a szólamról. A próbafolyamatok alatt kiderült, hogy Tulassay Ádám átértelmezte a darabot, amelyben eredetileg Tigrana az, aki pénzért – konkrét esetben drága nyakékekért cserébe – elárulja Edgart. Viszont a csábítóból, árulóból itt egy összetört lelkű, megalázott, erőszaknak kitett nő lett, akit végül szerelme, Edgar kiszolgáltat a nép haragjának.
Ádámnak sikerült Tigrana szerepét kiemeltebbé, színesebbé és egyben hús-vér nővé varázsolnia, akivel véleményem szerint a közönség is jobban tud azonosulni. Aprólékosan kidolgoztuk a mű minden mozzanatát és így kétségkívül egy sikeres darab született. Boldog vagyok, amikor olyanokkal dolgozhatok, akikre szakmailag és emberileg is felnézek, akiktől tanulhatok. Fontosnak tartom, hogy folyamatosan képezzem magam. Szeretem a koncentrált, kemény munkát, és a zene varázslatos, magával ragadó világát.
A teljes írás az Opera Magazinban olvasható.
A nyitóképen: Balga Gabriella. Fotó: Nánási Tamás
