A konferenciát Bajnai Zsolt, a Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumának vezetője nyitotta meg Jó év volt című előadásával, amely összegezte és értékelte az elmúlt év eredményeit. Bajnai Zsolt felvetette egy magyar könnyűzenei múzeum létrehozását, amely együtt jár a hivatalos keretek megteremtésével és az alapszabályok lefektetésével is. A cél az elveszőfélben lévő emlékanyag megőrzése, hiánypótlás az érdeklődésre, publikációk, interjúk, tanulmányok készítése, illetve kutatóintézetek és műhelyek létrehozása ? ismertette.

Poós Zoltán író az Azok a régi csibészek elnevezésű pop-történeti beszélgetés sorozatról beszélt, amelyet dr. Csatári Bence történésszel közösen moderálnak. Az író felhívta a figyelmet arra, hogy a fontos dátumok és mérföldkövek ?nincsenek odacsavarozva egy képzeletbeli nagy kincsesládához?. Szerinte fontos lenne párbeszédet indítani a poptörténeti kánonról és az egykori hangfelvételek által revitalizálni és újraértelmezni a múltat.

Dr. Csatári Bence történész felidézte, hogy beszélgetéseik eddigi vendégei között köszönthették Boros Lajost, Trunkos Andrást, Nagy Ferót, Németh Alajos Lojzit és Bródy Jánost. Mint elmondta, az előadásokat a korabeli hangfelvételek, illetve újságcikkek felolvasása és közös megtárgyalása tette még izgalmasabbá.

Bihari Balázs újságíró Feltámadunk című előadásában egy popzenei laparchívum lehetőségeit tárgyalta. Emellett beszámolt a Cseh Tamás Program keretében történő, az 1995-től 2002-ig létezett Wanted magazin digitalizálásáról is. A popzene a kultúra részét képezi ? mutatott rá. Szerinte a zenei menedzsment korszerűsítésére és a fiatalok számára átfogó tudás nyújtására lenne szükség.

Jávorszky Béla zenei szakíró a privát rocktörténelemről szólt. A Cseh Tamás Program az első olyan projekt, amely a pop kultúrtörténetével foglalkozik ? hangsúlyozta. Jávorszky érdekesnek találja az életút követését, a családi háttér és a kulturális miliő, valamint a klubélet, az akkori médiavilág és kultúrpolitika felkutatását és vizsgálatát is.

Hanák Gábor történész-filmrendező, a budai Várban működő Cseh Tamás Archívum vezetője elmondta, hogy audió- és videoszalagok, levelek, fényképek és kéziratok digitalizásával foglalkoznak. A történész nagyon fontos tartja ezeknek az emlékeknek a megőrzését, amelyet egy kedves videó összeállítással is illusztrált.

Vass Norbert, a könnyűzenei alprogram koordinátora Hogy lehet egy bozgor komilfó? című előadásában Dénes József Szökésben című kötetéről mesélt, amelynek kéziratának kiadásán dolgoznak. A bozgor kissé negatív felhanggal jöttmentet jelent, míg a komilfó előkelőt ? magyarázta meg a kötetben is gyakran előforduló ellentétes fogalmak jelentését, amelyek végigkísérték a szerző kötetről akotott véleményét.

Fotó: Csákvári Zsigmond