A jó fotónak ereje van

Hogyan állt össze a mostani kiállítás, volt-e valamilyen követendő szempont?

A kiállításon az adott év összes ösztöndíjasa részt vesz. A támogatást elnyert alkotók munkái nagyon sokszínűek, csak a minőség határozza meg a zsűri döntését. Az ösztöndíj tematikai és technikai megkötés nélkül - akár szakmai végzettséget igazoló dokumentumok hiányában is - mindenkinek lehetőséget nyújt arra, hogy megmérettesse magát, egyedül az a fontos, hogy a benyújtott projekt átgondolt, előkészített, profi munka legyen.

Legutóbb hány pályázat érkezett?

A pályázók száma évenként változik. Tavaly ötvennégy pályázatot nézett meg a zsűri, ebből tíz fiatal művész részesülhetett ösztöndíjban. A tárlaton látható sorozatok a kiválasztott pályázati anyagok alapján az egy év alatt elkészült képek kiállításra szánt változatai.

Felfedezhetőek-e idén trendek, épp mostanság népszerű, többeket foglalkoztató témák?

Ha tematikailag nem is feltétlenül, az installációk tekintetében sokat változott a fotográfia az utóbbi évtizedben. A kiállításon számos alkotás igyekszik feszegetni a fotó, mint kiállított műtárgy határait, gyakori az egyéni útkeresés és az úgynevezett installációs képelrendezés. A nem lineáris bemutatás rendkívül izgalmas munkákat eredményezett, a fiatalok hol videókkal, hol tárgyakkal, hol szövegekkel egészítik ki a műveiket.

Lerí egy-egy képről a kelet-európaiság és a térségre jellemző világkép?

Igen. A jelenlegi kiállításon két széria esetében merül fel ez a szempont. Gáldi Vinkó Andi Homesickland című sorozata azon különös konstellációknak a képekben való rögzítése és megmutatása, amelyek számára a szülőhazát jelentik. Bielik István Az utolsó mesélők című sorozata pedig a Gulagot megjárt, és életben maradt egykori foglyokat örökíti meg portrék és történetek bemutatásával. A kiállítás egészét tekintve azonban ez kevésbé igaz.

Könnyű megkülönböztetni a hatásvadász fotót attól, ami valóban manírok nélkül kíván elmondani valamit?

Jó fotó esetén nem nehéz különbséget tenni, mert az mindig hat, ereje van. Ha valami nagyon erős, rögtön érezhető az igazság megragadása és megmutatása iránti igény. Elengedhetetlen, hogy az, aki a fényképezőgép mögött áll, érzékenyen mozogjon a bemutatni kívánt terepen, ne pedig kívülállóként szemléljen egy-egy jelenséget, állapotot, történést. Menjen közel, legyen benne, egyúttal vegye fel a megfigyelő pozícióját.

Benkő Imre mondta, hogy az életkor előrehaladtával egyre letisztultabb képekre tett szert. A fotó alapján nagyjából megállapítható a művész életkora?

Többé-kevésbé igen. Azt gondolom, hogy a fiatalabb alkotók gyakran fragmentumokból építkeznek, míg a már sok tapasztalattal rendelkező fotóművészek egy képben mondják el a legösszetettebb történetet is. Megvan bennük a törekvés a letisztultságra.

Az ösztöndíj 1991-ben jött létre. Kik azok a művészek, akik ösztöndíjasként kezdték, és azóta komoly sikereket tudhatnak maguk mögött?

Sok ösztöndíjas maradt a pályán, és futott be a későbbiekben jelentős karriert. A teljesség igénye nélkül Csoszó Gabriella, Eperjesi Ágnes, Gőbölyös Luca, Szilágyi Lenke, Drégely Imre, Dezső Tamás, Telek Balázs nevét említeném.

Az alkotóknak az anyagi támogatás és a kiállítás mellett milyen egyéb segítséget ad ez a lehetőség?

A támogatás odaítéléséről döntő szakmai kuratóriumból az ösztöndíj időtartama alatt a nyertesek választhatnak maguknak mentort, és konzultálhatnak vele az aktuális munkájukról, kikérhetik a tanácsát. Hiszem, hogy az így létrejövő szorosabb szakmai együttműködés nagyban hozzájárulhat a fiatal művészek fejlődéséhez. Akkor is, ha nem mindig hallgatnak ránk.

A tárlat március 5-ig látogatható a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.

Fotók: Csákvári Zsigmond/Kultúra.hu