A jó kalmár a világ jótevője

Egyéb

A kiállítás megállítja az időt, fogalmakat tisztáz, például azt, hogy a cégér szavunk a német Zeiger mutató jelentésű szóból származik, a bolt szavunk pedig középkori eredetű és azt a kort idézi, amikor az árusítás a házak boltívei alatt, az ablakokon át történt ? mondta el Halász János kulturális államtitkár a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban nyílt ?A jó kalmár a világ jótevője? című kiállításon, január 21-én.

 

A letűnt polgári kultúra elevenedik meg a múzeumokban ? idézte Márai szavait Halász János, aki hozzátette: a tárlat igazodási pontot ad, segít elhelyezni saját magunkat a történelemben. ?Nem veszíthetjük el a kapcsolatot a múltunkkal, mert ha elhagyjuk a tárgyainkat, egyedül maradunk. Elveszítjük nélkülük a történelmünkben. Az itt kiállított, kereskedelemhez kötődő tárgyakkal formában önthetjük az időt.? Kulturális értéknek nevezte a bizalmat is, mely megjelent már a vevő tiszteletteljes megszólításában, de abban a magatartásban is, mi szerint a vevőt soha nem verjék át. A kiállítás nem csupán a tárgyakat mutatja be, segítségével Krúdy, Móricz vagy éppen Kosztolányi világában érezhetjük magunkat.

 

Ha csak relikviákként tekintenénk a tárgyakra, nem tudnánk igazodási pontként kezelni őket ? jegyezte mega múzeumi értékek jelentőségéről. Éppen ezért támogatja a közgyűjteményeket a kormány, mely 15 múzeumot tart fenn szerte az országban.

 

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum 2013 júniusában nyitotta meg kereskedelem-történeti állandó kiállításának első részét, amelyben a pesti vásárok, a szakoktatás története, az első szakboltok, fűszer- és csemegeüzletek, valamint egy múlt század eleji utcarészlet elevenedik meg korabeli reklámtáblákkal hirdetőoszlopokkal és az első pesti fényreklámmal.

 

A kiállítás most megnyílt második részében szakboltokat láthatunk. Százéves üzletek világába tekinthetünk be, például az 1925-ben bejegyzett Corvin Áruházba, vagy az 1989ben született Hangya Szövetkezetbe.

 

Újabb kiállítótérrel és épületszárnnyal is bővült a múzeum az elmúlt évben ? mondta el Kiss Imre igazgató. ?Kiállításunknak egyéniség van, a trendeket nem követjük, hanem hitelesek maradunk, az anyag tartalmára koncentrálva, saját kollégáink, anyagunk egyéniségéből épült fel a kiállítás? ? fogalmazott.