A Jó kérdés legutóbbi alkalmával, 2022. március 21-én a gyerek- és ifjúsági színházi tabukról esett szó.

A Jó kérdés legutóbbi alkalmával, 2022. március 21-én a gyerek- és ifjúsági színházi tabukról esett szó. A beszélgetésnek ezúttal is három vendége volt: Kuthy Ágnes bábrendező, a kecskeméti Ciróka Bábszínház művészeti vezetője; Lipták Ildikó író, színész-drámatanár, tanár, a Kerekasztal Színház tagja; valamint Madák Zsuzsanna színész, dramaturg, rendező, színházi nevelési szakember, a debreceni Csokonai Színház Csokonai Ifjúsági Programjának egyik kidolgozója, munkatársa. A beszélgetést Papp Tímea, a Kultúra.hu újságírója vezette.

Mivel március 20. a gyerek- és ifjúsági színházi, március
21. pedig a bábszínházi világnap, így mindkét nap üzenetei elhangzottak.

A három alkotó beszélt arról, hogy nem csupán nagy,
traumatikus, nehéz dolgokat tabusítunk, hanem sokszor egészen aprókat is,
mintha fogalmunk se lenne arról, mit, hogyan, mikor kell elmondani. Abban
megegyeztek, hogy érdemesebb lenne a tabu helyett a probléma szót, a
tabutémákat feldolgozó helyett pedig a problémacentrikus előadás kifejezést használni.
Abban is teljes körű egyetértés uralkodott, hogy bármikor lehet ilyen témákról
beszélni, fontos azonban, hogy azt a gyerek életkorának, érdeklődésének megfelelően
tegyék, és a didaxist kerüljék.

A társadalmi, történeti, kulturális, családi, egyéni kontextus árnyaló szerepére, illetve az aktuális társadalmi szükségszerűségre való reakcióra több, főképp könyves hazai és külföldi példát mutattak be. A kontextus kapcsán beszéltek az alkotók arról, milyen különbségek vannak egy-egy városban a szülői, de főleg a pedagógusi ingerküszöbben, és megosztották a tapasztalataikat arról, hogyan érdemes nekikezdeni egy tematikát és színházi nyelvet illetően is új fókuszú repertoár építésének, és ebben a segédanyagok, színházi nevelési programok hogyan segíthetnek.

A szexualitás tabutémája kapcsán röviden érintették a gyerekvédelmi törvény hatását.

A teljes beszélgetés visszanézhető a Kultúra.hu YouTube-csatornáján.

https://youtu.be/jycNtujEXsU