Jó úton a zene – Miczki Rita a Nemzeti Filharmonikusok iskolai programjáról

Zeneakadémistaként az Állami Hangversenyzenekar (ÁHZ) minden koncertjén ott ült a kakasülő első sorában, még Kobajasi Kenicsiró volt ekkor a zeneigazgató. „Megragadott az az őserejű, másokéhoz nem hasonlítható hangzás, ami csakis ennek az együttesnek a sajátja volt.” Azután ötödéves zenekakadémiai hallgatóként 1998-ban teljesült a vágya, Kocsis Zoltán szerződtette az ÁHZ-ból formálódó Nemzeti Filharmonikus Zenekarhoz az első hegedű szólamba.

A biztos zenekari pozíció mellett egy kétgyermekes családanya honnan és miért merít energiát a feladatokhoz?

Az elmúlt évek során arra jöttem rá, hogy minél többet vállal az ember, annál többet bír – én legalábbis így vagyok ezzel. A napi teendők közepette sokat fantáziálok, ötleteket, terveket gyűjtök. Azért is örültem, hogy 2019-ben csatlakozhattam, csatlakozhattunk a csapatunkkal az Úton a zene programhoz, mert a fiam épp 13 éves múlt, a kislányom pedig négy, és a velük való foglalkozás számos tapasztalattal szolgált a megálmodott programhoz. Láttam, hogyha zenéről van szó, egy gyerekhez egészen más eszközökkel kell fordulni. Fontos a személyes, sőt a szemkontaktus. Szükséges a közeli, az interaktív élmény. A fiam iskolájában tettem meg az első lépéseket, beszélgettem a pedagógusokkal – biológia-, környezetismeret-, irodalomtanárral –, hogy felderítsem, melyik korosztálynak mi az elsődleges érdeklődési köre. Összegezve a hallottakat, arra jutottam, hogy az alsós korosztályt főként az állatokhoz kapcsolódó sztorikkal lehet megfogni. A felsősök számára pedig több aktivitásra kell lehetőséget teremteni.

Két gyereked adta az alapinspirációt, de harminc-negyven nebuló hogy köthető le negyven, negyvenöt percig?

Azt tapasztaltam, hogy a kötelező tanulnivalók egyik legnehezebb vagy legriasztóbb eleme a memoriterek elsajátítása. A fiam úgy tanult verset, hogy föl-alá mászkált a szobában, csittegett-csattogott a kezével, és így ritmizálva nagyon hamar megragadt a fejében egy vers. Erről jutott eszembe, hogy mi lenne, ha összegyűjtenék memoritereket. Végül kialakult egy tizenkettes gyűjtemény, amiből négyet Sztankov Iván bőgő szólamvezető kollégám és Weisz Nándor ütős társunk rapesített/zenésített meg. Ez nagy csavar és nagy vállalás volt, de bevált, könnyebbé teheti a verstanulást.

A koncertek hogyan épülnek fel?

Természetesen a klasszikusokkal indulunk, kétféle műsorral keressük meg az iskolákat, hiszen két korosztállyal találkozunk. Vannak persze átfedések, játszunk Bachot, Mozartot is. Az állatok és a mesevilág a domináns program az alsósoknak. A Süsü, a sárkány című bábfilm zenéje Sztankov Iván átiratában, Szentpáli Roland tubaművész előadásában szólalt meg, méghozzá az ő egyik különleges történelmi hangszerén, a sárkányfejű Ophicleide-on, no, ezt a gyerekek imádták! Saint-Saëns Az állatok farsangja című darabjából is játszunk részletet, a gyerekek feladata, hogy kitalálják, vajon Sztankov Iván bőgője milyen állat zenésített hangja lehet. Szentpáli Roland, aki egyébként a műsorvezetést is szokta vállalni, Rimszkij-Korszakov A dongó című egypercesével nyűgözi le az ifjú hallgatókat, de minket is, mert miközben őrült sebességgel játszik, egy igazi légycsapó elől menekül. Vivaldi A négy évszak sorozatából, a Nyár tételből a kicsiknek a vihart mutatja meg Papp Dániel hegedűművész kollégánk. Fantasztikus élmény látni, hogyan kopogják le az esőcseppeket.

Hogyan fokozható az euforikus hangulat?

Például úgy, hogy Szentpáli Roland funkysította A rózsaszín párduc című film eredetileg szving tempójú zenéjét. A nagyoknak szóló program a ritmusra, a mozgásra koncentrál, Bach h-moll szvitjének menüett és badinerie tételét nem fuvolán, hanem hegedűn szólaltatjuk meg, Weiner Divertimentójából a „rókatáncot”, tehát erősen ritmikus darabokat mutatunk. Egy alkalommal történt, hogy a Queen We Will Rock You-ját vettük műsorra egy középiskolában, ahol egy fiú jelentkezett, és hozzánk csatlakozva eljátszotta Brian May híres gitárszólóját, igazi közös örömzenélés jött létre. Feledhetetlen volt az összekapcsolódásunk!

Mikor és milyen iskolákkal léptek kapcsolatba?

Évente két, úgynevezett nyílt hónapunk van, amikor kevesebb a zenekari kötelezettségünk, több az időnk. Korábban Zalaegerszegtől Poroszlóig jártuk az országot, ezen az őszön főként Pest megyében „kalandoztunk”. A program különlegessége és előnye, hogy házhoz megyünk mi heten: Papp Dániel (hegedű), Balogh Enikő (brácsa), Deák György (cselló), Weisz Nándor (ütők), Sztankov Iván (bőgő), Szentpáli Roland (tuba) és jómagam szintén hegedűn. De a másik négy csapat is ilyenkor kel útra a zenével. Általános vagy zenei érintettségű általános iskolákat keresünk fel, és tény, hogy az időpontok egyeztetése nagy körültekintést kíván. Az álmom az, hogy egyetemistákat is bevonjunk a programba.

Milyenek a visszajelzések?

Korábbi szerepléseink után rendszeresen kaptunk rajzokat, kis festményeket. A beküldők próbalátogatást nyerhettek. Igen hatásos, hogy egész közel ülhetnek hozzánk, látják, hogy a napi munkában milyen fegyelmezetten dolgozunk. Nagyon élvezik ezeket az alkalmakat, beavatottnak érzik magukat. Az Úton a zene koncertek számunkra is különleges élményekkel járnak. Megszoktuk, hogy a „rendes” hangversenyeinken a közönség tapssal jutalmazza a teljesítményünket, de az a közvetlen, eleven, testközeli és azonnali reflexió, amit a gyerekektől kapunk, egészen varázslatos és inspiráló. Hisszük, hogy ezek a fiatalok később koncertközönségként visszatérnek hozzánk.

Fotók forrása: Nemzeti Filharmonikus Zenekar