Joel Kaufman: Egy új, feltérképezetlen helyre megyek be apró lánggal a kezemben

A zenekar korábbi, angol nyelvű dalszövegei után minek a hatására döntöttél Az V. emelet és a Gyertek értem című dalok szövegének magyar nyelvű megfogalmazása mellett?

A dalszerzőtársammal, Guba Ágostonnal – Tonival – már a kezdetek óta szerettünk volna magyar nyelvű dalokat is alkotni. Az Echoes című dalunk szövege is magyarnak indult, de úgy éreztük, hogy abban a formában nem adja át teljes mértékben a megfogalmazni kívánt történetet, így angolra változtattuk. Már a legelső dalunk megszületésekor az lett az alap- és irányelvünk, hogy a hiteles megszólalás érdekében azt tesszük, amit a dal kíván.

Az angol nyelvű dalok önmagukban teljes értékűek tudnak lenni itthon, Magyarországon is. Van olyan dal, aminek egyszerűen az angol nyelv áll jól, magyarul értelmét vesztené. A nagylemezünk két dalánál azt éreztük, hogy ezek pedig angolul lennének értelmetlenek, ezért magyarul kell megszólalniuk. Utat törtek maguknak ezek a szerzemények, és úgy érzem, nem lógnak ki a lemez hangulatából, szellemiségéből, nagyrészt angol nyelvű közegéből.

Hogyan tudtátok elérni ezt az egységességet?

Arra törekedtünk, hogy lelkület terén igazak legyenek a dalok. Ez az, ami minden számban közös.

Milyen megélés volt az angol után magyar nyelven kitárulkozni, őszinte és igaz érzéseket, gondolatokat megfogalmazni?

Nagyon más élmény magyar nyelven kifejezni magam – nem csak azért, mert ez az anyanyelvem. A magyar nyelv gazdag szókincsének köszönhetően sokkal választékosabban tudok fogalmazni, sokkal szélesebb, irodalmibb eszközkészlettel tudok dolgozni, szélesebb spektrumon tudok mozogni. Olyannyira, hogy úgy érzem, magyar nyelven fennáll a túlintellektualizálás veszélye. Nehéz megtalálni azt az aranyközéputat, ahol nem túl sokat mondok, nem túl keveset, hanem épp eleget, és nem dobja le magáról a szöveget a zene.

Sokat gondolkodom azon, mennyire lehet tartalom tekintetében sűrű szövete egy dalszövegnek. Mások által írt költői igényű dalokat hallgatva gyakran érzem azt, hogy a szövegi megfogalmazásuk túlságosan sűrű, nem bírja el a dal. A túl sűrű szövettől disszociál a hallgató. Persze a legtöbb dal esetében inkább azt érzem az irodalmi igény teljes hiánya és a primitív szóhasználat miatt, hogy hozzájuk képest a beszélt nyelv is magaskultúrának számít.

Hogyan tudsz alkotóként nem „túl kevés” vagy „túl sok” lenni, úgymond nemes egyszerűséggel megnyilvánulni?

Alapvetően analitikus alkat vagyok – olyannyira, hogy a zenélés adja számomra azt az analizáláson túli extra szabadságot, ahol igazán el tudok veszni. Ebből fakadóan tiszta, tökéletes flow-élmény tud lenni számomra a zeneszerzés, dalszövegírás, zenélés. Hemingway fogalmazta meg azt, hogy: „írj részegen, szerkessz józanul”. A kulcs az integráció. 

Hiszek abban, hogy létezik ihlet, és abban is, hogy vannak olyan érzelmileg túltöltött állapotok, amikor bizonyos szavak erősebb érzelmi töltetet, más jelentést kapnak. Jó elcsípni ezeket az állapotokat.

Könnyeden említetted a flow-élményt, aminek az elérése sokak számára nehézséget okoz. Miként tudod görcsmentesen elérni ezt az alkotói állapotot, hogyan tudod akadálytalanul beleengedni magad?

Az elmúlt években legfőképp arra figyelek és törekszem, hogy zeneileg és emberileg is intuitívan működjek. Ez legfőképp azt jelenti, hogy nem feltétlenül az intellektust követem, inkább a megérzéseimre hallgatok, ami sokszor fizikai érzéssel jár a gyomromban, a mellkasomban. Nagyon sokszor visszaigazolódik, hogy érdemes hallgatni a megérzésekre.

Érdekes dilemma – szoktunk róla beszélni a zenekaron belül –, hogy teljesen különböző munka megteremteni egy koncepciót, víziót, mint kifaragni és figyelni a vízión belüli részleteket. Sokszor ilyen nekem az alkotás is. Azt érzem, hogy egy új, addig feltérképezetlen helyre megyek be egy kis világító gyufával, apró lánggal a kezemben. Még én sem tudom, mekkora ez a szoba, van-e ott bárki, hogyan néz ki, milyenek a körülmények. Az intuitív létezés egyfajta kiterjesztése ennek a gyufalánggal történő felderítő folyamatnak, felderítőútnak, ami hitem szerint célba vezet.

Mély témákat fogalmazol meg a dalszövegekben. Írás közben éreztél esetleg a nyilvánosság felé vállalt sebezhetőséget?

Azt vettem észre, hogy az alkotás és az önkifejezés feldolgozási folyamat része is lehet – amikor ez a helyzet áll fenn, akkor ez a folyamat számomra  nem választható opció, hanem szükségszerűség. A lemezünk mindkét magyar dala így készült. Magamon is segítettem azzal, hogy kiadtam mindazt, amit szavakba öntök bennük.

Korábban Az V. emelet megjelenésének apropóján készült interjúban beszéltem neked a verbalizáció gyászfeldolgozásban betöltött szerepéről. Előfordul, hogy annyira súlyos egy érzelmi teher, hogy eleinte gondolni sem képes rá az ember. Később ez egyre könnyebb, mígnem egy későbbi fázisban már szavakba is lehetséges foglalni azt. Nekem nagy forduló volt az életemben a gyászfeldolgozás tekintetében, amikor már nemcsak leírva tudtam verbalizálni a bennem megfogalmazódott gondolatokat, hanem el is vittem magammal azokat a próbára. Torkomban dobogó szívvel mutattam meg a többieknek, majd felénekeltem a stúdióban, ezt követően pedig előadtam a lemezbemutatón, átadva a dalt már teljesen a közönségnek. 

Mi az, amit a megalapítása óta tanított neked a zenekar?

Azt, hogy a zenélésben és önkifejezésben megélt végtelen szabadságnak a felelősség a másik oldala. Felelősség a zenekartársaim felé, a közönségünk felé. Apukám azt mondta a lemezbemutató utáni gratulációját követően – miután a telt házas koncerten meglátta, hogy hány ember kapcsolódik azzal, amit művelünk –, hogy az, amit csinálunk, már nagy felelősség. Igaza van, valóban az. Viszont nem aggódom emiatt, mert úgy érzem, hogy kellő érettséggel közelítjük meg mind a dalszerzést, mind az előadásmódot, mind a kommunikációnkat – beleállunk a vállalt szerepbe, és vállaljuk az érem másik oldalát is. Ráadásul statisztikailag azt látjuk, hogy főként felnőttek kapcsolódnak ahhoz, amit csinálunk: a hallgatótáborunk jelentős része 25–35 év közötti. A dalaink értelmezési mátrixa komplexebb gondolkodást igényel, ezért nem hiszem, hogy félreértelmezésből fakadó destruktív hatáskeltésre alkalmasak.

Mi a célotok?

Szeretnénk, hogy minél több emberhez eljusson a zenénk, de nem esünk kétségbe akkor, ha nem töltünk meg stadionokat. Nemcsak az jelent sikert egy zenekar számára, ha teljeskörűen megél a zenei piacból – persze, tök jó lenne, ha ez megvalósulna, de nem ez az elsődleges prioritásunk, hanem a művészi szabadságunk megélése és megtartása. Örülök, hogy olyan zenekar vagyunk, aminek nem kell kompromisszumot hoznia. Minél több ember által akar megértve lenni egy dalszövegíró, dalszerző, annál egyszerűbben kell fogalmaznia. Megbeszéltük a zenekarral, hogy inkább szólunk kevesebb emberhez, de maradunk a mély, érdemi zenei és szöveges tartalomnál. Nem vagyunk hajlandóak recepteket követni. Mindenünk a zene, és szeretnénk szabadok maradni benne. 

Fotók: Hegyi Júlia Lili/Kultúra.hu