Jacques Vergés az ördög, pontosabban a terror ügyvédje: ügyeinek e dokumentumfilmben felvázolt sorozata a II. világháború óta írott világtörténet sajátos kollázsa, szinte folyamatosan szokatlan nézőpontokból. A két és egynegyed órás film tetemes hányadában maga a főszereplő beszél: elegánsan látjuk feszíteni terebélyes íróasztala mögött, vastag szivarral, régiségek közt. Arca rezzenéstelen (a film egyetlen pontján látjuk önuralmát veszteni: egy algíri börtön celláját járják végig egykori felesége, gyerekei anyja, az ikonikus szabadsághőssé lett Djamilah Bouhired elítélt-társaival. A robbantásos merényletekért először halálra ítélt nőket ő mentette meg a guillotine-tól. A cellában Vergés egy pillanatra elsírja magát). A vietnámi anyától, réunioni (sziget az Indiai-óceánon, ma is Franciaország tengerentúli megyéje) apától származó ügyvéd feltehetően élethosszig magában hordozza a gyarmati elnyomatás élményét.
Vergés nem pusztán ellentmondásos figura, de a kontroverzalitás lovas szobra. Páratlan szónoki adottsága bőven érvényesül az erős tempójú, roppantul zaklató filmben, melynek főalakja vállalja élete minden percét, a maga teljességében. Arca azonban beszédes, s a diadalérzettől, gőgtől, indulatoktól alig észrevehetően be-beremegő szájszél mániást mutat. Az algériai háborúban a francia elnyomók által kegyetlenül sanyargatottak mellé állt, nemkülönben véres eszközökkel vívott harcukat mint védőügyvéd támogatta. Számára kristálytiszta logikával aztán hamarosan már nettó tömeggyilkosok bizalmasává és jogi képviselőjévé lett.
Ügyei, védencei történetén keresztül ismerkedünk a hatalmas titkok tudója, Vergés világképével, nézeteivel. Legalábbis azt hisszük. Ez a sértetten, vehemensen az életbe induló, fiatal, romantikus fantaszta, ki hamarost ördögi ripaccsá, tiszteletet, (állam)rendet, kegyeletet nem ismerő diabolikus szónokká fújta fel magát, biztos érzékkel találkozott össze mindennel, ami a világ normális fele számára a tébolyt, a fenyegetést, a kiszámíthatatlant jelenthette. Portfóliójában a RAF-tól Pol Pot bandájáig, Milosevicstől a hajdani, (mint a filmből kiderül) nácik által is busásan pénzelt palesztin terroristák seregletéig sokakat találunk. A néző olykor már alig bírja a gyöngyvásznon tartani tekintetét, mikor hajlott korú mészárosok, tömeggyilkosok
emlékeznek: ki arccal, ki csak a hangjával. Vergés jogászként fejtegeti igazát, de mi a nézőtéren nem lehetünk meggyőzhetőek: véletlenszerűen kiválasztott emberek felrobbantása, legéppuskázása soha, semmivel nem igazolható. A bennünk dúló vitát a "kinek van igaza" tárgykörben a Klaus Barbie-ügy zárja le. A Lyoni Hóhérként elhíresült, szadista náci bűnözőt, Jean Moulin gyilkosát, kit Bolívia rezsimjei bújtattak évtizedekig (s kinek alakját a szintén a Best Hollywood forgalmazta, február 28-tól látható, Az ellenségem ellensége című, sokkoló dokumentumfilm mutatja be) ugyancsak Vergés védte, egy svájci náci felkérésére. Mikor ezen ügy kapcsán fejtegeti a tényleges emberi szenvedést tökéletesen ignoráló nézeteit, csak bámuljuk a vén pozőrt, s örülünk, hogy már nem kell túl sok időt közösködni vele e sártekén.
