e206050e-68a8-4a87-a2c4-fc55ff08bb5c.jpg

Jókai-ügy: őskövület lett-e a legolvasottabb magyar íróból?

A 200 évvel ezelőtt, 1825. február 18-án született Jókai Mór előtt tisztelegve, de (nem) olvasásának, „korszerűségének” 21. századi dilemmáival is szembenézve beszél és beszélget a Jókai-életmű időszerűségéről és identitásteremtő szerepéről Constantinovits Milán, az MCC szakmai főigazgató-helyettese, Császtvay Tünde művelődés- és irodalomtörténész, L. Simon László József Attila-díjas író, valamint Lakatos Mihály, a Magyar Összetartozás Intézetének kutatója, író az MCC Scruton közösségi térben.

Jókai Mór egyik legnagyobb regényírónk, akinek a művein az elmúlt másfél évszázadban nemzedékek nőttek fel, és aki a 19. századtól kezdve tömegeket nevelt olvasásra. Munkássága, szellemi öröksége kultúránk, nemzeti azonosságtudatunk kitörölhetetlen része. 2025-öt Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából emlékévvé nyilvánította az Országgyűlés. A digitális forradalom korában azonban egyre sűrűsödnek a kérdőjelek az életmű aktualitása, olvashatósága és olvasottsága, nemzetnevelő és identitásformáló hatása körül. Úgy tűnik, hogy van immár „Jókai-ügyünk”, amellyel sem a szakma, sem az olvasóközönség nem tud mit kezdeni.

Mint minden megosztó ügy, e körül is részekre szakadt a magyar közvélemény. Ez esetben legalább háromra: Jókai-pártiakra, Jókai-ellenzőkre és tanácstalanokra. A Jókai-párti tábor zöme az idősebb nemzedékek soraiból, az ellenzőké leginkább a magyartanárokból, a bizonytalanoké az életművet még nem ismerő diákok közül kerül ki.

A Magyar Összetartozás Intézete tanácskozásának és pódiumbeszélgetésének résztvevői e kérdéseket fogják megvitatni. A résztvevők: dr. Constantinovits Milán, az MCC szakmai főigazgató-helyettese, dr. Császtvay Tünde művelődés- és irodalomtörténész, HUN-REN Bölcsészettudományi Központ és L. Simon László József Attila-díjas író, az MMA tagja bíznak abban, hogy a nézőpontok ütköztetése segítheti az érdeklődőket, ha nem is a „Jókai-ügy” megoldásában, de az azt kiváltó okok fel- és megismerésében. A beszélgetés moderátora Lakatos Mihály, a Magyar Összetartozás Intézetének szenior kutatója lesz. 

A Jókai 200 – A legolvasottabb magyar író vagy „taníthatatlan” őskövület? című beszélgetés február 17-én 17.00-kor kezdődik. Helyszín: Budapest, Tas vezér u. 37. Minden érdeklődőt szeretettel várnak, de a részvételhez előzetes regisztrációra van szükség, amit ide kattintva is megtehetnek.

Ez is érdekelheti

Jókai Mór, a nagy nemzeti mítoszok és a self-made manek írója

Százhúsz éve, 1904. május 5-én hunyt el Jókai Mór, a magyar romantikus próza legnagyobb alkotója, az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán, A kőszívű ember fiai és a Fekete gyémántok szerzője, a legolvasottabb magyar író.

Jókai már kilencévesen megpróbált verseket írni

Idén ünnepeljük Jókai Mór születésének 200. évfordulóját. A bicentenárium alatt lehetőségünk lesz még jobban megismerni az író líráját is.

Jókai, az erotikus fotógyűjtemény és egy malac a selyempaplanon

A magyar széppróza napján, Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulóján mutatják be az Óbudai Társaskör második jubileumi produkcióját Jókai sétány 200 címmel. Nyáry Krisztián irodalomtörténész és Bősze Ádám zenetörténész új sorozata február 18-án debütál.

Együtt ünnepelhetjük Jókai születésnapját a Szentendrei Régi Művésztelepen

Jókai Mór, a nagy magyar mesemondó születésnapján, február 18-án a Szentendrei Régi Művésztelepen többek között könyvajánló, workshop, reformkori kvíz és rendhagyó irodalomóra várja az érdeklődőket Jókai 200 - Művészi találkozások Jókaival címmel.