A Svábhegyi Csillagvizsgáló története a 20. század elejére nyúlik vissza. A Konkoly Thege Miklós által alapított ógyallai csillagda akkoriban csúcstechnológiának számító műszereit Trianon után át kellett menekíteni Budapestre a felvidéki városból. Új helyet Klebelsberg Kunó és Tass Antal jóvoltából találtak a komplexumnak a Svábhegyen, amelyhez nyolc holdnyi területet biztosított a fővárosi önkormányzat. 1922-től itt mérték Magyarországon a pontos időt, ettől kezdve pedig a nagyközönség számára is nyitva állt a csillagvizsgáló első kupolája, mely számos fontos tudományos felfedezés színhelyévé vált, négy évre rá pedig a neoklasszicista főépületet is felavatták, amelyben a szakemberek lakhattak. Az utolsó kupolát 1949 őszén adták át.
Bár Jókai már nem érhette meg a Svábhegyi Csillagvizsgáló megépülését, a 19. századi értelmiség tagjaként közvetve neki is szerepe lehetett abban, hogy megépülhetett a csillagda. Mint Sárneczky Krisztián csillagász is elmondta, az 1800-as évek második fele a természettudományok egyik aranykorának tekinthető. Ebben az időszakban a művelődésben alapvető fontosságúvá vált a csillagászat – Jókai is nagy szerelmese volt az égbolt kémlelésének, saját távcsövével követte a fényesebb csillagok mozgását és figyelte meg a Holdat.
Az ő tiszteletére nevezték el a 2003 júliusában felfedezett kisbolygót 90370 Jókaimórnak, amely nagyjából öt kilométer átmérőjű és öt és fél év alatt kerüli meg a Napot. De vajon mennyire van közel hozzánk az égitest, és kell-e tartanunk attól, hogy egyszer majd a Földbe csapódik? Videónkból kiderül!
