Jól kell ismerni a karaktert

Ugyan csak 23 éves vagy, számos nagyszerű filmszerep áll mögötted. Hogyan indult a karriered?

Nyaranta táborokba jártam, például kézműves és néptáncos programokra, majd tízéves koromban teljesen véletlenül Juszcák Zsuzsa marczibányi téri drámatáborát választottam . A következő ősszel azzal hívta fel az édesanyámat, hogy Takács Vera Mi szemüvegesek című filmjéhez castingolnak gyerekeket, és szerinte el kellene mennem, mert a táborban is ügyes voltam. Egyébként soha nem került szóba a családban, hogy legyek színésznő, nem erőltettek rám semmit a szüleim, de mindenben bátorítottak. A válogatáson aztán megkaptam a szerepet, Takács Vera szeretett is velem dolgozni, és szerencsémre akkor ő éppen az MTV gyermekműsorainak főszerkesztője volt, így további produkciókba hívott szerepelni. Tíztől 14 éves koromig különböző televíziós műsorokban játszottam, közben aztán margitos (Földessy Margit színiiskolájának diákja ? a szerk.) lettem, innen aztán további castingokra küldtek, megkaptam több szerepet, de még mindig úgy gondoltam, hogy a gyerekszínészet után kinövöm ezt a dolgot.

Mikor érezted először, hogy ebből lehet valami komolyabb?

Az első színházi munkámnál, amikor a Vígszínházban játszott Augusztus Oklahomában című darabban álltam színpadra 16 évesen. Ott éreztem először, hogy mennyire komoly ez a dolog. Ott álltam a színpadon Pap Vera, Börcsök Enikő, Hegedűs D. Géza és a többiek társaságában, ott, ahova olyan sokan vágynak. Büszke voltam magamra, és egyben ez jelentette a fordulópontot is, amely miatt elkezdtem komolyabban foglalkozni a színészettel.

A Színművészetire mégsem jelentkeztél, inkább az ELTE nemzetközi tanulmányok szakára felvételiztél sikeresen.

Valóban, a Színművészeti kimaradt, pedig nagyon egyértelmű lett volna a választás, de végül egyszer sem adtam be a jelentkezésemet. Több oka is volt ennek. Egyrészt nem hittem el, hogy alkalmas vagyok erre a pályára, hiszen könnyedén jött az egész, miközben a Színműről meg azt hallottam, hogy nagyon-nagyon nehéz. Másrészt több munka is kilátásban volt, a Társasjáték második évada és Gödrös Frigyes A régi házban című filmje is abban az évben forgott, és a Színművészeti miatt kérdéses lett volna, hogy vállalhatom-e ezeket a szerepeket. Néha bánom, máskor meg nagyon örülök a döntésnek.

Miben érzed a hiányát?

Ott tényleg megtanulod azokat a fizikai készségeket, amelyekre például a Vígszínházban nagy szükségem lett volna, nem tudtam ugyanis bebeszélni az 1200 fős nézőteret, és a színházi körforgásba is nehéz bekerülni színműs múlt nélkül. Örülnék persze, ha így is eszébe jutnék egy színházi rendezőnek. Bár most játszom a Budapesti Anarchista Színház egy darabjában, az utolsó pillanatban ugrottam be, és nemrég be is mutattuk a Nácy című előadást. Nagyon örülök neki, mert így gyakorolhatom a színpadi jelenlétet.

Talán nem is hátrány ez, a magyar színészeket gyakran éri a vád, hogy túl teátrálisak a filmvásznon.

Nem tudom megítélni ezt, azt viszont tudom: ahelyett, hogy a fekete szobákban tanultam volna, én ezt az öt évet végigdolgoztam. Ma már nem érnek meglepetések egy forgatáson, tudom, hogy kinek mi a dolga egy stábban.

Nemcsak színészettel foglalkozol egyébként, hanem szereted a zenét és a táncot is.

A testmozgás mindig is fontos volt a számomra: jazzbalettre, néptáncra és hip-hopra is jártam. A zene mindig jelen volt az életemben, habár nem profi szinten, de mindenki muzikális a családban. Kiskoromban ügyesen énekeltem, örülnék, ha egyszer ezzel megélhetés szintjén tudnék foglalkozni. De ha ez nem jön össze, akkor is zenélni fogok egész életemben. A Willany Leó Improvizációs Táncszínházban egyébként rendszeresen énekelek, de tanultam klasszikus zongorázni, és szeretek minél több különleges hangszert kipróbálni.

Dyga Zsombor rendezővel a Couch Surf című filmben dolgoztál először, majd jött két sorozat, az Egynyári kaland és az Aranyélet. Mikor figyelt fel rád?

Zsombor a Couch Surf forgatása előtt, körülbelül 2011-ben nézte végig a Terápia sorozat első évadához készült castingfelvételeket. Állítólag az utolsó körben estem ki, a végül Sztarenki Dóra által eljátszott szerepre hívtak. Ekkor figyelt fel rám Zsombor, és hívott a Couch Surfbe.

Az igazi hírnevet az Aranyélet hozta meg neked. Milyen volt a forgatás?

Összesen 76 napos forgatás volt, ami még külföldi nagyprodukciók között is hosszúnak számít. Látom is a sorozatot visszanézve, hogy hullámzó a Miraként nyújtott teljesítményem, hiszen áprilisban kezdtünk forgatni és csak augusztusban fejeztük be. Nehéz volt a koncentrációt ennyi időn át egyenletesen megőrizni. A Félvilágot ezzel szemben 19 nap alatt forgattuk le, ami meg éppen nagyon kevésnek számít, de emiatt meg tudtam azt tenni, hogy végig száz százalékig Kató voltam. Semmi mással nem kellett ugyanis foglalkoznom, ami kizökkentett volna, néhány könnyebb egyetemi vizsgán kívül. Nyilván az is nehézséget okoz a teljesítmény szempontjából, hogy ezek a történetek nem kronologikusan forognak, így nehezebb megtalálni a karakter ívét, nehezebb elkapni a fonalat. Közben meg a hosszú forgatási idő miatt sokkal több időd van arra, hogy kibontsd a karaktered, hiszen a többféle szituáció árnyalja a szerepet. Ilyen szempontból hálás dolog egy sorozatban játszani, főleg ha jó a karaktered, mert tobzódhatsz benne. Nem negyven perced vagy másfél órád van bemutatni a szerepedet.

Az említett Félvilágot december végén mutatták be a Duna Tv-ben, és a híres kurtizán, Mágnás Elza halálát eleveníti meg. Katót, a szobalányt játszva Kulka Jánossal, Gryllus Dorkával és Kovács Patríciával szerepeltél együtt.

Hatalmas szerencse ez a számomra, hogy két ilyen nagyszerű produkció talált meg: az Aranyélet és a Félvilág. Szerencsére azonban a forgatások jól elkülönültek: előbbire télen választottak ki, és tavasszal-nyáron forgattunk, az utóbbira pedig másfél évvel ezelőtt castingoltak, és még az Aranyélet előtt forgattuk le.

Mira és Kató. Lehet rangsorolni a két szerepet?

Nekem a Félvilág volt az eddigi legnehezebb munkám, mély, komplex történet volt, ráadásul nem is a mai korban játszódik. Az Aranyéletben inkább részleteket tudnék kiemelni, amelyek nagyon nagy kihívást jelentettek. Ráadásul ott a karakterembe magamból is sokat bele kellett csempészni, egyébként is az volt a rendezői utasítás: natúr legyen a játékom, hogy könnyen azonosulni lehessen a szerepemmel. A Félvilágban viszont másik unverzumba kerültünk, zárt kamaradrámát játszottunk el, ráadásul igen nyomasztó történetet, és habár a forgatás nagyon jó hangulatú volt, a ?tesséktől? az ?ennyiig? gyomorgörcsöm volt. De nagyon élveztem, sok ilyet szeretnék még!

A Félvilág igaz történetet dolgoz fel, és egészít ki. Nehéz volt azonosulni a százéves történettel?

Sokat beszélgettünk arról, hogy miként mozogtak, beszéltek akkor az emberek. Utószinkronizáltuk például a sziát szervuszra, mert akkor nem használták még ezt a szót. Amellett, hogy nehéz volt a forgatás, azért is szeretem ezt a szakmát, mert vissza tudsz menni olyan korokba, amelyek már a múlté. Még a ruháink is eredetiek voltak, százéves darabok.

Miként segítették a munkádat az idősebb, tapasztaltabb kollégák?

Eddig szerencsére olyan színészekkel és színésznőkkel dolgozhattam, akik mind elismertek a szakmában, és emberileg is nagyszerűek. Hiába adódtak a forgatáson feszült pillanatok, amikor kétségek gyötörtek, akkor kérdezhettem. De már az is nagyszerű segítséget jelent, hogy látod őket dolgozni, és magadban jegyzetelsz. Zseniális, ahogy koncentrálnak. Amikor azt mondtam, hogy három hónapig nem lehet egy szerepre koncentrálni, akkor arra gondoltam: én nem tudok. De mondjuk a Gryllus Dorka tud. Egyébként az egész csapat együtt dolgozik ilyenkor, mindenkitől kérdezhetsz, a színészek, a rendezők és mindenki más kölcsönösen segíti egymás munkáját.

Nem volt zavaró, hogy az Aranyéletet ketten rendezték, Dyga Zsombor mellett Mátyássy Áron?

Mivel nagyon jó harmónia alakult ki köztük, de külön-külön is nagyon jó fejek mind a ketten, nem. Külön izgalmat jelentett, és feldobta a hangulatot, hogy egyszer egyikükkel, máskor meg a másikukkal dolgozhattunk együtt, nagyon jól kiegészítették egymást.

Olasz Renátóval játszottátok Ónodi Eszter és Thuróczy Szabolcs mellett a főszerepeket.

Renátó nagyon jó fej, tőle is nagyon sokat tanultam. Ő a Színműre jár, nagyon jó a munkához való viszonya is, felnéztem rá emiatt, és nagyon inspiráló volt a céltudatossága, és hogy komolyan veszi a feladatot. Neki nagyon nehéz dolga volt az Aranyéletben, míg nekem inkább sírnom kellett, vagy részegen kóvályogni, az ő karakterének szeme láttára haltak meg például emberek. Szuper jól csinálta. Nagyon jóban is lettünk, támogattuk egymást a nagy promóciós felhajtásban, mert az mindkettőnknek új és félelmetes volt. Együtt adtunk interjúkat, tartottuk egymásban a lelket, hogy ne essünk pánikba.

Mira megformálása során szükséged lehetett az élettapasztalataidra, Kató esetében viszont nehéz volt kapaszkodót találni. A saját ötleteidet is meg tudtad valósítani?

Kérték is, hogy amit gondolok, azt mondjam el. Ám mind a két produkciónál annyira jól ki voltak dolgozva a karakterek, hogy lényegben nem kellett sokat hozzátennem. Az persze előfordul, hogy akkor is tudnod kell, a karaktered éppen mivel foglalkozik, milyen állapotban van, amikor egy adott jelenetben nem rád koncentrál a kamera. Ha a rendező azt látja, hogy te jobban átérzed a szerepet, mint ő, annak csak örül, rendezőként én is elvárnám a színészeimtől, hogy mindenki másnál jobban ismerjék a saját karakterüket. Kató esetében pedig Köbli Norbihoz fordultam, aki a forgatókönyvet írta. Keveset tudtunk ugyan Kató előéletéről, de a munkámhoz hozzátartozik az is, hogy a karakter megformázásánál kitaláljam, amit nem tudunk, aztán azt megbeszéljem a rendezővel és a forgatókönyvíróval.

Az Aranyéletben Mira marad az egyetlen tiszta lelkületű a sorozatban, de azért neki is lesznek negatív húzásai. Néha úgy éreztem, hogy aki ennyire jó kislány, az nem gyújtogat autókat.

Szerintem pont a jókislányos igazságérzete miatt gyűlt fel benne sok harag a sok rossztól, amit látott. Azért harag, mert még fiatal, és bár okos, még nem bölcs, ezért reagál így. Amikor egyszer csak elege lesz, és eldönti, hogy lépni fog, akkor az azért üt ekkorát, mert eddig visszafojtotta ezeket az indulatokat.

A rengeteg bűntől eltekintve a karakterek önmagukban jó családmodellt testesítenek meg? Számíthatnak egymásra, többségében kitartanak??

Nagy nehezen kitartanak egymás mellett, de ebben nagyjából ki is merül a családi életük. Az anyánk és az apánk viszonya gyönyörűen meg volt írva. Kihűlt, elromlott kapcsolat, amely régen valódi, nagy szerelem volt, csak valami mégis félrecsúszott. És nagyon igaz az is, amit Mira elmond az őket összetartó erőről, hogy ?az anyámat csak az apám tudja elviselni?. Azt láthatjuk, hogy a negatív tapasztalatok hogyan rontják el az egészséges kapcsolatokat és a jó embereket. Ennek eredményeként kialakul egy rettenetesen rosszul működő család, ahol senki nem figyel a másikra, és csak a közös titkolnivalók tartják össze őket. Nem a családmodellel, de még csak nem is a családtagokkal van a baj, hanem hogy annyi hazugságot meg bűnt követtek el, amelyektől elrohadt az egész.

Most már széleskörű tapasztalattal bírsz. Mi a véleményed általában a színészekről, erről a csillogó világról?

Észrevételeim szerint azok az igazán boldogok, akik meg tudnak maradni hétköznapi embernek, amikor épp nem kell színésznek lenniük. Észreveszem magamon, hogy az ismertségre ráfeszülök, feszélyez, ha felismernek. Nem szabad elfelejtenem: a színészek munkája azzal is jár, hogy premierekre járnak, megtapsolják őket, interjúkat adnak. Látom, hogy nagyon bele lehet fáradni ebbe a munkába. A színészek a saját lelkükkel, testükkel foglalkoznak, és jellemzően ezt mindenki nagyra értékeli, el vagyunk kényeztetve, de cserébe nagy a felelősség. Ha a színész nincs a topon, akkor a felvétel sem sikerül jól, hiába tette mindenki más tökéletesen a dolgát. Mindezek miatt könnyen óriásira nő az ego, ami nagyon káros a személyiségre és a személyes boldogságra. Remélem, hogy nem fogok ebbe belenőni.

Mik a további terveid, miben láthatunk legközelebb?

Az egész stáb egy emberként reménykedik benne, hogy lesz az Aranyéletnek második évada, nagyon örülnék neki. Friss hír és nagy boldogság számomra, hogy május 6-án az Átriumban lesz egy színházi bemutatóm. Addig is szerdánként zenélek a Willany Leó Improvizációs Táncszínházban, és a Budapesti Anarchista Színházzal is havonta játszunk az RS9 Színházban, illetve a Grecsó-testvérek Mellettünk című estjével járjuk az országot az Orlai Produkció szervezésében, ebben a produkcióban énekesként veszek részt.

Takács Erzsébet

(Portréfotók: Csákvári Zsigmond)