A 64 éves Jon Fosse norvég író, drámaíró kapja az irodalmi Nobel-díjat. A magyar közönség mások mellett az Álmatlanság, a Melankólia és a Reggel és este című művek szerzőjeként ismerheti.

Jon Fosse norvég író, drámaíró kapja 2023-ban az irodalmi Nobel-díjat, „újító színpadi darabjaiért és prózamunkásságáért, amelyek hangot adnak a kimondhatatlannak” – mondta Mats Malm, a Svéd Akadémia titkára. A díjat odaítélő bizottság laudációja az író sajátos stílusát mint a „Fosse-minimalizmust” is kiemelte.

Fosse a norvégiai Haugesundban született 1959-ben. 1983-ban debütált Raudt, svart című regényével, amely sok tekintetben megadta az alaphangot későbbi munkásságához. Fosse európai áttörését drámaíróként Valaki jön majd című színművének Claude Régy által rendezett 1999-es párizsi bemutatója hozta meg. Stengd gitar (Zárt gitár) című 1985-ös második regényében Fosse egyik fő témájának, a határozatlanság kritikus pillanatának megrázó változatát mutatja be. Egy fiatal anya elhagyja a lakását, hogy szemetet dobjon le az aknába, de kizárja magát, miközben gyermeke még mindig bent van. Segítséget kellene kérnie, de nem tudja megtenni, mivel nem hagyhatja magára gyermekét.

Korai prózájának kiemelkedő műve a Reggel és este című kisregénye, amelyben az idős főhős történetén keresztül az élet és halál kérdéseivel foglalkozik.

Drámaírói nagyságát gyakran Ibsenhez hasonlítják: a nagy előd után őt tartják a második legtöbbet játszott norvég drámaszerzőnek. 2015-ben elnyerte az Északi Tanács Irodalmi Díját. Műveit több mint 40 nyelvre fordították le, magyarul is több kötete olvasható, többek között a Trilógia (Álmatlanság, Olav álma, Esti dal) és a Szeptológia, és színművei (Valaki jön majd) is elérhetőek itthon.

Fosse prózai főműve a 2021-ben befejezett, 1250 oldalas Szeptológia. A monológ formájában megszólaló regényben egy idős művész beszél önmagához, mint egy másik személyhez. A szöveg látszólag végtelenül, mondattörések nélkül halad előre. Minden része ugyanazzal a mondattal kezdődik, és ugyanazzal az Istenhez intézett imával zárul.

Fosse Engel med vatn i augene című első verseskötete 1986-ban jelent meg. A költészet fontos szerepet játszott életművében, összegyűjtött verseit legutóbb Dikt i samling (2021) címmel adták ki.

Fosse a negyedik norvég író, aki megkapta az irodalmi Nobel-díjat, de már csaknem egy évszázad telt el a legutóbbi díjazott, Sigrid Undset 1928-as elismerése óta. A szerző 11 millió svéd koronát, azaz 368 millió forintnyi összeget kap a díjjal. A Nobel-díjat december 10-én adják át, Alfred Nobel halálának évfordulóján.

Fotó: TT News Agency via AFP/Jessica Gow