28576528_10156421544522044_5618362694538883307_n

Rétvári Bence hangsúlyozta: a kormány 50 millió forintos támogatást nyújt a fesztivál szervezőinek, hogy magas színvonalon rendezhessék meg a cseh, lengyel, szlovák és magyar színházak találkozóját, valamint a kísérőprogramokat. Hozzátette: az előző években már bizonyította a fesztivál, hogy ?kicsiből is sokat tud kihozni?, de bízik abban, hogy a támogatás eredményeként a programsorozat a magyar V4-elnökség ?méltó, ünnepélyes, fiatalos, több művészeti ágat összefogó lezárása lesz? és sikerül azt a környék vezető rendezvényévé tenni. Az államtitkár úgy vélte: Magyarország hosszú távon leginkább a visegrádi együttműködésben hihet, amelynek a közös kulturális programok mindig fontos alapját képezték. Közlése szerint hosszú távon a visegrádi országok az Európai Unió vezető pólusai lehetnek, Nagy-Britannia kilépésével ugyanis az unió középpontja keletebbre tolódhat gazdaságilag és politikailag egyaránt. A gazdasági és politikai együttműködés mellett fontos a kulturális együttműködés is, amelyben sokkal jobban megjelenik a közös történelmi, vallási múlt, a különböző művészeti ágak segítségével jobban bemutatja a bennünket összekötő szálakat. Rétvári Bence, aki a fesztivál egyik védnöke, beszélt arról is: az elmúlt nyolc évben Magyarországon kétmillióval több színházjegyet váltottak, mint korábban. Felpezsdült a színházi élet, egyre színesebbek, jobbak az előadások ? emelte ki az államtitkár, felidézve, hogy a váci színház sem működött még tíz évvel ezelőtt, idén pedig már hatodszor rendezi meg az értékalapú VéNégy fesztivált. Rétvári Bence szerint fontos, hogy Magyarország erősödése ezen a területen is megjelenik.

28467797_10156421544557044_8461512188623113040_n

Kiss Domonkos Márk fesztiváligazgató, a Váci Dunakanyar Színház igazgatója elmondta: a teátrum épületében már látható a fesztivál elmúlt öt évét bemutató fotókiállítás, ebben a témában márciusban bemutatnak egy kiadványt és egy filmet is. Emellett lesz például V4 színházi plakátkiállítás, filmklub a négy ország alkotásaiból, és lehetőséget biztosítanak a cseh, lengyel és szlovák turisztikai és kulturális intézeteknek is a bemutatkozásra. Áprilisban megünneplik a színház fennállásának ötödik évfordulóját is. A fesztiváligazgató kiemelte: június 2-án nagyszabású V4-napot tartanak Vác főterén ingyenes programokkal. A koncertek, gasztronómiai események mellett lesz kirakodóvásár, bemutatkoznak Vác V4-es testvérvárosainak néptánccsoportjai és lesz táncház is.

28276884_10156421544332044_3720765989919873177_n

A VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó nyitó előadását június 29-én tartják, a Nemzeti Színház darabját láthatja majd a közönség. Kiss Domonkos Márk elmondta: a nemzetközi hírű színházak felkérése, az előadások kiválasztása részben még folyamatban van. A Cseh- és Lengyelországot képviselő teátrumokkal még tárgyalnak, Szlovákiából a nyitrai színház mutatkozik majd be Vácon. A lvivi Voszkreszinnye utcaszínházi társulat az idei fesztiválon is szórakoztatja majd négy estén át a közönséget. Hozzátette: a fesztivál már június 25-én elkezdődik a négy ország művészeinek workshopjával, az ennek eredményeként létrejövő előadást a rendezvény végén mutatják be. A koncertprogram már összeállt, így Vácon fellép mások mellett a Bëlga, a Punnany Massif, a Tankcsapda, az Ivan and the Parazol, a Vad Fruttik, a Kiscsillag és a Quimby. Fördős Attila, Vác polgármestere a sajtótájékoztatón arról beszélt: a VéNégy fesztivál a város ?ékköve? és bizonyítéka annak, hogy egy színházi találkozóból mennyi mindent ki lehet hozni.

Forrás: MTI

Fotó: Rétvári Bence Facebook-oldala