Jönnek sorban a koncertek

Egyéb

A Hangfoglaló Program színpadára visszatérő énekesnő az elmúlt évek változásairól és a jövőbeli tervekről is mesélt a közelgő koncert apropóján.

 


A Cseh Tamás Program (CSTP) második évében, 2015-ben kaptad meg az induló előadói támogatást. Ha visszatekintesz, mit jelentett ez akkor egy kezdő zenésznek?

Mire bejött a CSTP-s pályázat addigra egy kislemezt már sikerült saját forrásból összehoznom, de ebből a támogatásból tudtam kiadni az első nagylemezemet. Ilyen szempontból nagyon jókor jött ez a következő szint, amely ráadásul egy elég nagy ugrás volt. Ehhez az is sokat hozzátett, hogy valamennyien már ismertek, nem csak úgy a ködből kerültem elő.

 

Mi változott azóta, hová jutottál el az elmúlt évek alatt?

Azóta még több helyre eljutottam koncertezni, nagyobb színpadokra, még nagyobb zenekarral. A pályázat legfontosabb hozadéka, hogy stabilan sok koncertünk van, jó helyszíneken. Ugyanakkor jelentős belső változások történtek a zenekarban az elmúlt években, ami nyilván a zenén is hallatszik. Év elején kijöttem egy francia anyaggal, amely a kis- és nagylemez között van. Érdekes album lett: egyrészt a régi számaim vannak rajta, amelyek még nem jelentek meg, másrészt a sanzonos beütésű dalaim, amelyeket lefordítottam franciára. Régi tervem valósult meg ezzel: nemcsak a kétnyelvűség volt fontos, de a korábbi daloknak is tartoztam azzal, hogy megjelenjenek.

 

Esetleg francia nyelvterületen is szeretnéd megvetni a lábad?

Mindenféleképpen! Azért is akartam kiadni ezt a lemezt, mert ez egyfajta ajtónyitás lehet külföld felé. Szeretném kiaknázni a nemzetközi előrelépést támogató pályázati lehetőségeket.

 

A közönség augusztus végén a szentendrei ArtKert Fesztiválon találkozhat veled a program színpadán. Legutóbb éppen egy évvel ezelőtt zenéltél hangfoglalós színekben.

Igen, király volt tavaly a CSTP Feszten, a Várkert Bazárban játszani, jó nagy színpadon, ilyen nagy múlttal rendelkező helyszínen fellépni. Szentendrét is nagyon várom!

 

Kinek ajánlanád a Hangfoglaló Program pályázatait?

Induló előadóként nehéz elképzelni, hogy a minőségi felvételekhez szükséges pénzt hogyan lehet megteremteni, ezért nagyon szuper ez a támogatás, de nem szabad elkapkodni! Fontos, hogy komoly indíttatás és kitartás legyen mögötte, mert hiába a segítség, hogyha utána megszűnnek a zenekarok. Én azt ajánlanám, akár kezdőknek, akár újrakezdőknek, hogy úgy éljenek ezzel a lehetőséggel, hogy aztán ne herdálják el, amit kaptak.

 

Milyen terveid vannak most?

Nemsokára megjelenik egy klip. Ez az év elején kiadott francia lemezről lesz az egyik dal, így magyar és francia nyelvű verzióban is tervezem kihozni. Emellett pedig már az új dalokkal foglalkozom, jelenleg is írok, egy teljesen új anyag létrehozása a cél. Előbb megírom, aztán a zenekarral összerakjuk és utána felvesszük ? ezek most a következő körök. Illetve jönnek sorban a koncertek, nem állunk meg.

Tatárka Kata