Jótékonysági célokra 100 000 eurót (39,2 millió forint) adományoz a Salzburgi Ünnepi Játékok az Akárki és A varázsfuvola főpróbáinak jegybevételéből – jelentette be a fesztivál a pénteki sajtóközleményében.

A művészek lemondtak honoráriumukról, a pénzt pedig mások mellett az ukrajnai háború áldozatait és károsultjait segítő intézményeknek és projekteknek továbbítják.

A bejelentés szerint az Orvosok Határok Nélkül, illetve a Szomszédok a Szükségben szervezetek 35-35 ezer eurót (valamivel több mint 14 millió forint) kapnak. A szervezők segíteni kívánnak a Salzburgban, illetve a tartományban élő embereken is, ezért 20 ezer eurót (mintegy 8 millió forint) a Caritas Salzburgnak, 10 ezer eurót pedig a Pro Mente Salzburgnak adományoznak.

A fesztivál igazgatótanácsa közölte, a pénzügyi támogatás mellett az is fontos számunkra, hogy felhívják a figyelmet ezekre a problémás területekre.

Nyitókép: Jedermann 2022. Fotó: Salzburgi Ünnepi Játékok/Matthias Horn