Nyolc segélyszervezet közreműködésével jótékonysági rendezvényt tartanak Szeretet koncert címmel május 22-én a Papp László Budapest Sportarénában. Az est jegybevételét kárpátaljai gyermekotthonok fejlesztésére fordítják.

A magyar zenei élet legnevesebb előadóit kérték fel, hogy egy közös jótékonysági koncerten hitet tegyenek a béke és a szeretet mellett az ukrajnai háborús helyzetben. A Szeretet koncerten a Óbudai Danubia Zenekar kíséretével Herczku Ágnes, Miklósa Erika, Rost Andrea, Bogányi Gergely, Bródy János, Dés László, Lovasi András, Nikola Parov, Pál István Szalonna, Szakcsi Lakatos Béla, valamint Magyarországon tanuló ifjú orosz és ukrán zeneművészek lépnek fel a Sportarénában.

A koncert teljes jegybevételét a Kárpátalján található ráti Szent Mihály Gyermekotthon és a szolyvai gyermekotthon fejlesztésének támogatására fordítják. Olyan részlegek kialakítását segítik, amelyek a háború által traumatizált, szüleiket elvesztett gyermekeknek nyújtanak új otthont. Az esemény az adománygyűjtés mellett köszönetnyilvánítás az önkénteseknek és támogatóknak az ukrajnai menekültek ellátásában végzett munkájukért.

A közlemény kiemelte, hogy február vége óta a civil szervezetek koordinálásával önkéntesek, támogatók ezrei, tízezrei dolgoznak, hogy a háborús helyzet miatt otthonukat elhagyni kényszerülő, Ukrajnából érkező családok megfelelő ellátásban részesüljenek. A Szeretet koncertet megszervező segélyszervezetek között van a Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, a Migration Aid, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Katolikus Karitász és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány.

A nyolc segélyszervezet önkéntesei térítésmentesen tekinthetik meg az előadást, de támogatói jegy vásárlásával bárki részese lehet a koncertnek. „Valamennyi fellépő művész lelkesen vállalta el a felkérést, mindannyian magukénak érzik a Szeretet koncert céljait. Most közösen köszönhetjük meg azoknak a munkáját, akik másokat segítenek. Zenénkkel a lélekhez szólunk, és a gyermeki lelkek gyógyulásához is megpróbálunk hozzájárulni az adománygyűjtéssel” – idézte Ács Péter Ferencet, az Óbudai Danubia Zenekar ügyvezetőjét, a koncert zenei vezetőjét a kommüniké.