Jövő héten indul a Verzió filmfesztivál

Egyéb

November 10. és 14. között a Toldi, Művész és Kino mozikban várja az érdeklődőket a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál. A 18. alkalommal megrendezett fesztivál szervezői 35 ország 64 filmjével készülnek, melyek ezúttal is a legaktuálisabb nemzetközi és hazai emberi jogi témákat hozzák el, és többségében most lesznek először láthatók Magyarországon.

A fesztiválon bemutatott dokumentumfilmek a valóság rétegeivel foglalkoznak, mint az emberiség környezetre gyakorolt hatása, a testi-lelki traumákkal való megküzdés útjai, újságírók, tinédzserek, aktivisták történetei a hatalommal, becsontosodott rendszerekkel való küzdelemről vagy a fiatalok elszánt harca a jobb jövőért.

A Verzió filmfesztivál most már 18. éve dolgozik azon, hogy bemutassa a világban zajló eseményeket, emberi történeteket, és ennek egyfajta lenyomatát hozza el a nézőknek.

A dokumentumfilmesek minden történés ellenére továbbra is a frontvonalban dolgoznak, hogy bizonyítékokat gyűjtsenek a változásokról és kihívásokról, valamint rögzítsék a világ jelenlegi állapotát. Idén a filmek, a filmeket követő beszélgetések és a kerekasztal-programok mind arra ösztönzik majd a nézőket, hogy szembesüljenek az őket körülvevő valóság sokrétűségével. Sarkisova Oxana, a fesztivál igazgatója így foglalta össze: „Az idei év Verziójának »a valóság rétegei« jelmondatot választottuk. Hiszünk abban, hogy a dokumentumfilmek által hozott különböző látásmódok és tapasztalások segítenek minket abban, hogy minél többet fel tudjunk fedezni a körülöttünk lévő világból. A mindennapokban nagyon sok hírt fogyasztunk, mégis a legtöbbször felszínesen érnek minket ezek a hatások. A fesztivál idei filmjei segítenek elmerülni egy-egy témában, és emberi történetek által megismerni komplex folyamatokat.”

A program rendkívül változatos témákban vonultatja fel a dokumentumfilmeket, melyek mind a valóság rétegeinek különböző aspektusait mutatják be.

A 64 film között a különböző tematikus szekciók és a versenyprogram segíti a könnyebb eligazodást. A versenyprogramok filmjeit a nemzetközi zsűri, a diákzsűri és a közönség is értékeli a fesztivál folyamán, a nyerteseket pedig a fesztivál záróeseményén, november 13-án hirdetik ki. Ekkor látható majd a fesztivál zárófilmje, a Százontúliak, ahol százévesnél idősebb emberek osztják meg élettapasztalatukat és életigenlő történeteiket, hogy segítsenek közelebb kerülni a hosszú élet titkához.

A nemzetközi versenyprogramba idén is a világ minden tájáról érkeznek díjnyertes, kreatív dokumentumfilmek emberi jogi és társadalmi témákban, melyek először lesznek láthatók Magyarországon. Az Arica című film, amely az azonos nevű chilei kikötővárosban játszódik, és az odahordott veszélyes hulladék súlyos, hosszú távú következményeit mutatja be. Az Örökké esni fog egy lenyűgöző képi világú utazás a háború és béke végtelen körforgásában, a szíriai polgárháborútól az ukrajnai konfliktusig. A Rohingyák száműzetésben – Vándorlástörténetben pedig egy fiatal rohingya férfi kalauzol a sorstársai álmai és rémálmai között.

Az idei magyar versenyprogramban Magyarországon először lesz látható a Dívák, ami egyben a fesztivál nyitófilmje, valamint Oláh Kata legújabb dokumentumfilmje, a Digitális Nomádom és a Sábesz stikában, amely Shiri Zsuzsa és Wizner Balázs filmje. Látható lesz a már korábban bemutatott Tobi színei, az Anyáim története, a Mesék a zárkából, a Még emlékszem, az Idegek játéka és a Ketten. A diák- és elsőfilmes versenyprogram tizenkét filmje pedig válogatás a legjobb diák- és első filmekből: emberi jogi történetek a fiatalok szemével, Indiától Moldováig.

A fesztivál idei egyik fókusztémája a félelem nélküli beszéd, melynek a Parrhesia: Az igazság ideje című szekció ad keretet. Látható lesz a Kurázsi, a belarusz tüntetések története, valamint a Beiskolázva, amelyben a konzervatív orosz oktatási rendszer világában beszélgetnek tanárok gyerekekkel emberi jogokról és társadalmi kérdésekről. A díjnyertes amerikai dokumentumfilm, az Amíg el nem fogy a szó egy szklerózis multiplexszel frissen diagnosztizált fiatal férfiről szól, aki a végsőkig harcol az egészségügyi rendszer igazságtalanságai ellen. Három szíriai aktivista a szíriai forradalom képsoraival szembesülve, tíz év távlatából tekint vissza az eseményekre Az emlék a miénk című filmben, míg a Tűzzel írva India egyetlen, dalit nők által vezetett lapjának munkáját mutatja be, ahol a frontvonalból tudósítanak politikai ügyekről és korrupcióról.

Az Elmerülés szekció a fizikális és mentális egészség témáját járja körbe. Az első nőben Evaval ismerkedhet meg a néző, aki sok év pszichiátriai intézetben eltöltött idő után új esélyt kap a független életre. A bátyám története Christine és a siket, vak és autista bátyja összetett kapcsolatát tárja fel. A chilei Éjszakai felvétel pedig egy, a filmrendezőt kísértő sok évvel ezelőtti szexuális erőszak feldolgozásának története.

A fesztivál Antropocén szekciójába olyan friss dokumentumfilmek érkeznek, amelyek bemutatják az emberiség környezetre gyakorolt hatását. Közülük a Kertrendezés Grúziába repíti a nézőt, ahol a helyi lakosok változó érzésekkel követik figyelemmel, ahogy több száz éves fákat ásnak ki a helyükről azért, hogy több kilométerrel arrébb egy magánbirtok kertjébe kerüljön. A Felhőcsinálók című filmből kiderül, hogy mivel jár, ha a sivatagban próbálunk esőt fakasztani, míg a Hakni vége bemutatja, hogy a rugalmas munkaidőért cserébe hogyan kerülnek a gig economy dolgozói kiszolgáltatott helyzetbe.

A Képkereső szekció öt díjnyertes filmje mind magyar premier, melyek a képek hatalmáról és történetmesélő képességéről, a kamera emberek életére gyakorolt hatásáról szólnak. Az Életembe vág egy afroamerikai anya-lánya duó ritka archívuma Puerto Ricó-i családok életéről az 1960-as és 70-es évek Brooklynjából. A Röntgenkép egy családról egy szerelmi történet, amelyben a modern Irán zűrzavarába csöppenünk.

Ezek azonban csak kiragadott példák a színes programból, ami részletesen itt érhető el: www.verzio.org.

Nyitókép: A fiúk élete (Malchik). Képek forrása: Verzió Film Festival