Október 11-én kezdődik az I. MUST – Ifjúsági és Egyetemi Összművészeti Találkozó. A színházi előadásokkal, koncertekkel, kiállításokkal, filmvetítésekkel jelentkező, csaknem kéthetes programsorozatot a Debreceni Egyetemi Színház a Csokonai Színházzal közösen hívta életre.

A Debreceni Egyetemi Színház (DESZ) 2009-ben rendezte meg az első egyetemi színjátszó találkozót ESZTIakartátok… címen, már akkor is a Csokonai Színház támogatásával. Az azóta eltelt tizenkét évben egyre professzionálisabb keretek között működtek, idén pedig összművészeti fesztivállá bővült a rendezvény.

Az elmúlt években már sikeresen működő Malter filmfesztivál és slam poetry verseny mellett idén helyet kapnak a programban koncertek és kiállítás is. Természetesen a program magja továbbra is a színházi találkozó, ahol – ahogyan minden évben – idén is képviseltetik magukat a hazai egyetemi színházak. Lakó Zsigmond, a DESZ vezetője szerint az elsődleges céljuk az, hogy találkozási lehetőséget és kulturális szórakozást biztosítsanak az ilyen programok iránt fogékony fiataloknak és minden érdeklődőnek.

A nyitóeseményen Szárnyaszegetten címmel kacagtatóan keserű történeteket idéznek meg kortárs bolgár és orosz abszurdokból a Csokonai Irodalmi Laborban.

Hofgárt Károly hétköznapi, zömében debreceni helyszíneken készített fekete-fehér fotográfiáiból nyílik kiállítás október 12-én a DESz24 udvarban. Ezen a napon a Kettőspont színház & spirituális ügynökség Én vagyok a Kíváncsi – képzelt monológ Ady Endre titkos múzsáját imitálva címmel Ady Endre szellemét és persze a századforduló ellentmondásos világát idézi meg a Déri Múzeumban.

Október 13-án a színházat a koncertek váltják a Nagyerdei Víztoronyban: a romániai indie-rock zenekar, az AstroGénérale és WopoWopo zenél. A következő nap a költészeté: versek és slam poetry szövegek is elhangzanak élőzenei kísérettel Simon Márton és Háló Gergő közös estjén október 14-én a Csokonai Irodalmi Laborban.

A MUST programjai között kapott helyet a Malter rövidfilmfesztivál október 15-én.

A filmmustra az Apolló Moziban lesz, ugyanezen a napon a DebreSlam is elkezdődik a Vojtina Bábszínházban. A rövidfilmek vetítése 16-án folytatódik: délután vetítésekkel, este pedig a díjkiosztóval. Október 17-én a Szegedi Egyetemi Színház Rejtő Jenő: „mint egy költői hasonlat” című kabarémontázsát láthatja a közönség a CSIL-ben, majd az Alkalmi Társulat mutatja be Đorđe Lebović vajdasági szerb író Ezredik éjszaka című darabját Lukovszki Judit rendezésében a DESz24-ben.

Október 20-án +SHE+ és ajsaluna koncert lesz a Nagyerdei Víztoronyban. A +SHE+ művésznév Corina Sucarovot takarja, aki egy fiatal bukaresti színésznő, modell. A másodikként fellépő ajsalunára sokan Z generációs Hamupipőkeként utalnak, mások a magyar nyelvű pop új üdvöskéjét látják benne.

Október 22-én ismét színház: este a DESZ Tartuffe-előadását láthatja a közönség Parti Nagy Lajos fordításában a CSIL-ben, majd 23-án a pécsi Janus Egyetemi Színház mutatja be a Kezembe temetem forró arcomat dokumentumjátékot naplók, visszaemlékezések, levelek, újságcikkek, értesítők, hirdetések, versek és regényrészletek felhasználásával.

Nyitókép: Én vagyok a Kíváncsi – képzelt monológ Ady Endre titkos múzsáját imitálva. Képek forrása: Csokonai Színház