Már az első, 2013-as Music Hungary is jelentős lépéseket tett előre: a rendezvény első napjának végén, a zenei élet speciális problémáiról szóló közös beszélgetések, együttes gondolkodások után az iparág először fogalmazott meg egységes álláspontot a zeneipar helyzetével kapcsolatban a sajtó és a politikai döntéshozók felé. Ezt követően a legnagyobb politikai pártok vezetői vagy az adott kulturális terület képviselői vitatták meg a beszélgetések tanulságait. Eger egy évvel később újra hívta az ipar képviselőit, az érintett területeken dolgozókat: a kerekasztal-beszélgetések során ekkor az élő zene helyzetétől az oktatáson át a digitális zenefogyasztásig számos kérdéskört érintettek.
Mivel a program koncepciója működik, botorság is lenne itt megállni. A május 28-án és 29-én megrendezett, kétnapos konferencia idei programja 13 témát ölel fel, a témakörök legfőbb kérdéseire adandó válaszokat pedig neves hazai és meghívott külföldi zenészek, szakértők igyekeznek majd megtalálni. Az egyik főbb téma az elkészült új Magyar Zeneipari Jelentés, de foglalkoznak majd a befektetésekkel, bevételekkel a zeneiparban, a közönség és a zene kapcsolatával, a hallgatóság zenére nevelésével, a zeneoktatással is. Külön részt kap a ?svéd csoda?: a beszélgetés során arra keresik a választ, hogy hogyan tudott a Magyarországgal szinte teljesen megegyező lélekszámú Svédország a világ egyik meghatározó zenei ?nagyhatalmává? válni?
musich

A jövő szempontjából különösen érdekes programul szolgálhat a május 29-én, a konferencia második napján helyet kapó, az NKA Cseh Tamás Programjáról és a Program jövőjéről szóló kerekasztal-beszélgetés. A 2014-ben útnak indított Cseh Tamás Program célja, hogy támogassa a könnyűzenei utánpótlást, és elősegítse a színvonalas produkciók fellépési lehetőségeit, külföldi népszerűsítését. A Program 8 alprogramból áll, az ezek támogatására rendelkezésre álló forrás az üres adathordozók után szedett jogdíjakból származó bevétel 25%-a: ez 2014-ben 500 millió forint, 2015. és 2016. években 100-100 millió forint. A kezdeményezés jövőjéről L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, Doncsev András, NKA alelnök, Szinger András (Artisjus), Sápi Zsófia (Cseh Tamás Program) és Czutor Zoltán, zenész beszélget. A konferencia moderátora Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója.

Egerben pedig ezt követően sem áll meg az élet: május 29-én startol az ÉTER PLUSZ ? Tehetségkutató Fesztivál, melynek fő célja, hogy az országban és a határon túl élő, szárnyaikat próbálgató amatőr magyar tehetségeknek lehetőséget nyújtson a bemutatkozásra, a fejlődésre. Az eseményre főleg saját szerzeményeket várnak, melyet az együttesek egymással versenyezve mutathatnak be a közönségnek és a zsűrinek. Jelentkezni május 8-ig még lehet! Annak pedig, aki inkább csak nézőként lenne jelen, nem árt tudnia, hogy az estéket neves hazai fellépők zárják a FESZT!EGER keretein belül: érkezik például a Kiscsillag, a Quimby, a Tankcsapda, de Szabó Balázs Bandája is.