A programsorozat a magyar őstörténetet bemutató tudományos konferenciával kezdődik június 24-én, és októberben Kigl Sándor alkotása, az Árpád és vezérei szoborcsoport avatásával zárul ? mondta a szakember a rendezvényeket bemutató sajtótájékoztatón. A tízedik Nyílzáport, a világ legnagyobb történelmi íjászseregszemléjét június 25-én rendezik, melyre a Kárpát-medence minden szegletéből Ópusztaszerre sereglenek a hagyományőrző íjászok. A rendezvényen testközelből ismerhetik meg a látogatók a 10. század magyarságának életmódját, hadi kultúráját, és a pozsonyi csatára emlékezve idén is megtartják a történelmi íjász együttlövést. Az éjfélig tartó rendezvényen ? a Múzeumok Éjszakájához csatlakozva ? sötétedés után a Körtvélytónál az íjászok tüzes nyilakat lőnek ki a 907-ben a Dunán megsemmisített bajor hajóhadat jelképező bárkára.

 

Tóth Antal, az Emlékpark múzeumi csoportvezetője elmondta, hogy szeptember végén az intézmény ad helyet a Nemzetközi Körkép Társaság konferenciájának, amelynek központi témája a történelmi hűség és a fikció viszonya lesz a világ nagy panorámaképein. Erre az alkalomra Lengyelországból, a tarnowi múzeumból Ópusztaszerre érkezik az Erdélyi Panoráma, más néven a Bem?Petőfi-körkép 17 fennmaradt darabja. A nagyszebeni csata félévszázados jubileuma alkalmából Jan Styka vezetésével megfestett körképet bemutatása után nem tudta kifizetni az alkotást megrendelő részvénytársaság, ezért a művet a festő szétdarabolva értékesítette. A panorámakép 36 részlete maradt fenn, ebből tizenhetet őriznek Tarnow-ban, Bem szülővárosában. Ezeket a festményeket, a képről készült olajnyomatokat és reprodukciókat láthatja majd egy éven át az Emlékpark közönsége ? tette hozzá a muzeológus.

 

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy megtörténtek a park fő látványossága, a Feszty-körkép restaurálásához szükséges előkészítő munkák, a festmény helyreállításával előreláthatólag 2016 szeptemberére végeznek a Szentkirályi Miklós vezette restaurátorok. A munkálatok leglátványosabb részeit nyitvatartási időben végzik el a szakemberek. A felújítás alatt tematikus napokat tervez az emlékpark, amelyeken a látogatók kulisszatitkokat is hallhatnak a restaurátorok tolmácsolásában.

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely