Két előadás sikersorozatát is ünnepelhetik decemberben a Thália Színházban.

December 3-án a 150. előadásához érkezik az Alul semmi. A legendás film színpadi változatát 2015 októberében mutatták be, és rögtön a közönség egyik legnagyobb kedvencévé vált. A töretlen sikerű előadás számos szereplőcserét is megért már, gyerekszereplői is felcseperedtek az évek alatt.

Pindroch Csaba helyére Ember Márk állt be, viszont a két munkanélküli darukezelőt, akiknek a csodálatos ötlet kipattan a fejéből – miszerint sztriptízzel kereshetnek pénzt, hogy kisiklott életüket helyrehozzák –, változatlanul Szabó Győző és Nagy Viktor játsszák.

December 21-én a Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban előadás jubilál: aznap kerül 200. alkalommal színre. A szerethető francia vígjáték két férfi főszerepét – a léha szerelmi életet élő menő építészt és a kissé balfácán, volt iskolai barátot – Pindroch Csaba és Vida Péter alakítja. A minden titkot ismerő, nélkülözhetetlen házvezetőnő szerepében Molnár Piroska, a csinos arajelöltekében – akik ráadásul mindhárman légiutas-kísérők – pedig Mórocz Adrienn, Gubás Gabi és Tóth Eszter láthatók. Az előadás 2013. október 5-től nevetteti a nézőket.

Képek forrása: Thália Színház