Augusztus 18. és 22. között Szatmárnémetben immár huszadik alkalommal rendezik meg idén a régió egyik legjelentősebb kulturális és szórakoztató rendezvénysorozatát, a Partiumi Magyar Napokat.

A rendezvénysorozat színházi előadásokkal indul. Augusztus 18-án a Monarchia Operett Sissi, a magyarok királynéja című produkciója látható, 20-án a szatmári Északi Színház Harag György Társulatának évadnyitó gálája, augusztus 21-én pedig a Partiumi Magyar Napok ötletgazdája, azaz Bódi Attila Lázadni veletek akartam című regényének színpadra alkalmazott változatát tekintheti meg a közönség a Yorick Stúdió bemutatásában.

Idén két nagyjátékfilmmel jelentkezik a Partiumi Filmélmények, de a kolozsvári Sapientia EMTE filmszakán végzett szatmári fiatal tehetségek alkotásait is megtekintheti a közönség a Tűzoltótorony tövében kialakított szabadtéri moziban. A programban szerepel Képíró Dorottya Mielőtt kirepülsz című rövidfilmje, Frunza Roland Fátum című alkotása, Kegyes Nicholas Lázálom című vizsgafilmje, a Polacsek Zsófia által rendezett A madarak nem tévednek el, a Becsúszó szerelem (rendezte Nagy Viktor Oszkár) és Szász Attilától az Apró mesék.

A gyerekeknek szól az Álomzug Társulás Álomcirkusz, illetve Az aranyszőrű bárány, a szatmári Brighella Bábtagozat Az égig érő fa című előadása, a Veronaki Zenekar Cifra Palinta című koncertje, a Griff Bábszínház Csalóka Péter,Széttáncolt cipellők és az Aranyszamár Vackor című produkciója.

Koncertet ad a The Minds, az Intim Torna Illegál, Nági, a The Phoenix és a Góbé Zenekar, a Kowalsky meg a Vega, a Konyha, a Kaukázus, a Ladánybene 27, Janicsák Veca, a Parno Graszt és Pfeifer Melany és Zorán is.

Részletes program: partiuminapok.ro

A nyitóképen Zorán.