Tamburazenei fesztivál lesz Bátán

Egyéb

A tamburazenekarok találkozóját tizedik alkalommal rendezik meg szombaton a Tolna vármegyei Bátán. Az eseményen dél-dunántúli együttesek mellett vajdasági zenekar is játszik.

Az Ady Endre Művelődési Házban zajló programon fellép a Bogyiszlói Zenekar, Versendi Kovács József, a legidősebb ismert magyar tamburazenész, a 78 éves mohácsi Peti Kovács József együttese és a csantavéri Mendicus zenekar. Fellép a helyi ifjúsági tamburazenekar, a Pántlika zenekar, a bajai Danubia Alapfokú Művészeti Iskola két együttese, valamint a mohácsi Tomas Trió.

A zenekarok délszláv, magyar és cigány népzenét, többek között szerb kolót, csárdást, cigány hallgatót játszanak. A koncertsorozatot mintegy nyolcvan tamburás közös zenélése, össztánc és bál zárja.

Balogh László bátai tamburás, a rendezvény szervezője elmondta: a Duna-parti faluban a 19. századra nyúlik vissza a tamburazene hagyománya, az első zenekart dédapja hozta létre. A hangszer ma is népszerű a fiatalok körében, nemcsak a beás, hanem a lovári cigányok körében is – jegyezte meg.

A zenei program előtt megemlékeznek az 1956-os dunai árvízben meghalt bátai áldozatokról és az elhunyt cigány zenészekről a 2008-ban tiszteletükre emelt kopjafánál.