Július végétől három hétig tartó szabadtéri fesztivált rendeznek Salgótarjánban, amelyen csaknem 30 programot kínálnak a város Fő terén; hat nagyszínpadi előadással és három koncerttel is várják a nézőket. A programok között lesz a salgótarjáni születésű előadóművész, gitáros, zeneszerző Alapi István születésnapi koncertje is – közölték a szervezők szerdán sajtótájékoztatón.

Simon Lajos, a rendező Zenthe Ferenc Színház igazgatója elmondta: a Zenthe Nyár, Nógrád megye egyetlen és a térség legnagyobb nyári szabadtéri színházi fesztiválja július 31-től augusztus 17-ig tart, de kapcsolódó rendezvényként helyet ad a Nógrádi Nemzetközi Folklór Fesztiválnak és a Művészetek Tere elnevezésű kétnapos összművészeti rendezvénynek is, utóbbiak már 28-án elkezdődnek.

A Zenthe Nyár nagyszínpadi előadásain mutatják be a Tanulmány a nőkről és az Apácák című zenés komédiát, Neil Simon Furcsa pár – női változat című komédiáját, az Ágacska című zenés mesejátékot. Műsoron lesz Dés László–Geszti Péter–Grecsó Krisztián A Pál utcai fiúk című zenés játéka, augusztus 17-én a záróelőadás egy musical, A koppányi aga testamentuma lesz.

Az Operettgálán fellép többek között Oszvald Marika és Pándy Piroska, a Gergely Theather Szécsi Pál-emlékestet tart Szereted-e még...? címmel.

Alapi István és barátai koncertjét augusztus 3-án tartják, miután 2-án ünnepli 60. születésnapját. A fellépők között lesz Horváth Charlie, Keresztes Ildikó, Takáts Tamás, Végvári Ádám és Sipos Péter is. Alapi István a sajtótájékoztatón elmondta: másfél éve interneten követhető a zenészbarátaival folytatott beszélgetéssorozata, amelyek végén zenélnek. Ez adta a felkérés ötletét, hogy közös koncerten lépjenek fel Salgótarjánban – tette hozzá.

A folklórfesztiválra Bosznia-Hercegovinából, Csehországból és Görögországból is érkeznek fellépők. A Művészetek Tere programjai a szabadtéri színpadon, a kamarateremben és a Fő téren zajlanak. A számos rendezvény közt portréfilmen mutatják be Szabó Tamás festő- és szobrászművészt, Földi Péter festőművészt, Balázs János festő művészetét. Kiállítják a Mihályfi-gyűjtemény legjelentősebb festményeinek reprodukcióit, hagyományőrző csoportok mellett fellép a Nógrád Táncegyüttes, felcsendülnek kuplék, sanzonok és örökzöld táncdalok, lesznek kézműves-foglalkozások, népi ügyességi játékok és ételkóstolók.

Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere emlékeztetett, hogy a programot hagyományteremtő szándékkal tavaly rendezték meg először. Mint mondta, az idén több programot kínálnak és a nézőteret is bővítik, 858 férőhely várja az érdeklődőket.

Nyitókép: Jelenet a Tanulmány a nőkről című darabból. Fotók: Zenthe Színház