A 2022-es fesztivál igazán színes összművészeti programsorozattá alakult, ahol az operán, a színházon és a zenén túl zenés irodalmi és dokumentumfilmes estekkel is kibővült a minden korosztály érdeklődését felkeltő kulturális kínálat. A kiváló produkciók mindegyike a műfajok élvonalbeli képviselőit hozza el a debreceni és a városba látogató közönségnek.
A 16 napos fesztivált a város ikonikus helyszínein, a Kossuth téren, a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon rendezik meg, de új színterekkel is bővül a paletta.
A Csokonai Irodalmi Laborban irodalmi estek kapnak helyet, valamint dokumentumfilmeket vetítenek, a Kodály Zeneiskolában bel canto mesterkurzust tartanak, főként szakmai támogatást igénylő operaénekesek számára. A kurzus mestere a világhírű tenor, Ramón Vargas, a bécsi Zeneakadémia oktatója.
Papp László, Debrecen város polgármestere bízik abban, hogy a Debreceni Ünnepi Játékok egy nemzetközi szinten is jegyzett nagyrendezvénnyel gazdagítja a város kulturális életét.
A Debreceni Ünnepi Játékokat július 31-én Mozart A varázsfuvola című operájával nyitja meg a Csokonai Színház társulata. A nyitóelőadás rendezője Gemza Péter színházigazgató.
„A Nagyerdei Szabadtéri Színpad különleges atmoszférájában új oldaláról mutatkozik majd meg Mozart remekműve. Nem véletlenül választottuk A varázsfuvolát nyitóelőadásnak, hiszen az opera nyelvén minden korosztálynak szól, minden élethelyzetre érvényes az üzenete. A produkciót magyar nyelven, angol felirattal játsszuk majd, ezzel is csatlakozva Debrecen azon törekvéséhez, hogy minél több kulturális programmal meg tudja szólítani a hozzánk érkező külföldieket” – fogalmazott Gemza Péter.
Augusztus 2-án szintén a Nagyerdei Szabadtéri Színpad telik meg muzsikával, a kivételesen gazdag magyar folklórt ünneplő Székely-est határok nélkül című néptánc- és népzenei esten a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, valamint a Magyar Örökség-díjas Pál István Szalonna és Bandája lép fel majd vendégeikkel.
Augusztus 8-án a Kossuth tér is bekapcsolódik a programsorozatba: Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi 30. jubileumát ünneplő Mária evangéliuma című rockoperája – amely Szűz Mária történetét meséli el – a LantArt Produkció új előadásában a műfaj kiváló énekeseinek és alkotóinak közreműködésével valósul meg Juronics Tamás rendezésében, a Szegedi Kortárs Balett táncművészeivel és a Győri Nemzeti Színház zenekarának és énekkarának közreműködésével.
Augusztus 9-én a Magyarok Hollywoodban esten magyar és magyar származású hollywoodi filmesek leghíresebb műveit idézi fel a Kodály Filharmonikusok koncertshow-ja. A zenei estén Somogyi-Tóth Dániel Debrecen Megyei Jogú Város főzeneigazgatója vezényel.
A Debreceni Ünnepi Játékokon idén két, saját műfajában világszerte ismert művésznő szívhez szóló, látványos gálával ünnepli születésnapját. Augusztus 10-én Rost Andrea operaénekes lesz Debrecen város vendége. A születésnapi gálakoncerten több zenei műfajban is megmutatja magát, legyen az népzene, világzene, klezmer vagy jazz, és természetesen az opera sem maradhat ki. Augusztus 11-én a magyar operett gyöngyszemeitől lesz hangos a Nagyerdő, ahol a műfaj koronázatlan királynője, Oszvald Marika ünnepli születésnapját, aki vendégeivel ismert dallamokkal kápráztatja majd el a szabadtéri színpad közönségét. Az operettgálán a legnagyobb slágereket énekli, és közös történeteiket eleveníti fel a művésznő Fischl Mónika, Kalocsai Zsuzsa, Szendy Szilvi, Csere László, Laki Péter, Peller Károly és Vadász Zsolt társaságában. A Kodály Filharmonikusok Debrecent vezényli: Makláry László és Somogyi-Tóth Dániel.
A születésnapjukat ünneplők koncertjei után egy másik jeles évfordulóról emlékezik meg a fesztivál: a Coopera ünnepi gálakoncerttel kíván tisztelegni a magyar zene meghatározó alakja, Kodály Zoltán előtt, születésének 140. évfordulója alkalmából. Augusztus 13-án a „Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom, ki vagy” című összművészeti gálakoncert feleleveníti a zeneszerző életművének fontos állomásait és műveit. A Novák Péter rendező-koreográfus kreatív ötletei alapján életre hívott gálaesten olyan neves szólisták mellett, mint Mester Viktória, Balczó Péter és Kendi Lajos, közreműködik a Kodály Filharmonikusok, Kodály Kórus, a Lautitia Gyermekkar és a Debreceni Hajdú Táncegyüttes.
A Debreceni Ünnepi Játékok zárásaként egy igazi klasszikus zenei csemegével várják a nagyközönséget a Kossuth térre. Augusztus 15-én, a Klasszikusok éjszakáján a Somogyi-Tóth Dániel által vezényelt debreceni Kodály Filharmonikusok ad koncertet a világhírű művész, Ramón Vargas operaénekessel közösen. A hangverseny első részében elhangzik Antonín Dvořák IX. „Újvilág” szimfóniája, majd a műsor második felében az operairodalom legnépszerűbb tenoráriáit hallhatja a közönség.
Vadász Dániel fesztiváligazgató, a Coopera alapítója a közgondolkodást befolyásoló, komoly művészi értékkel és elkötelezett misszióval rendelkező márkát szeretne megalkotni, amely mérvadó kulturális találkozásokat fémjelez évről évre. A kultúra közösségformáló ereje miatt különösen fontos, hogy felelősen válasszanak előadásokat, amelyeket a nagyközönség elé tárnak.
„A Debreceni Ünnepi Játékok egyik nagy kihívásának tekintjük, hogy olyan történetekkel töltsük meg a fesztivált, amelyeket követően a közönségünk – a lelki feltöltődésen túl – lehetőséget kaphat egyfajta iránymutatásra, miközben azok tartalmas beszélgetésekre ösztönöznek úgy, hogy közösséget összetartó és a hagyományok közös ápolására buzdító hatásuk is van. Olyan előadásoknak, koncerteknek, kezdeményezéseknek szeretnénk teret adni, amelyek mondanivalója akár hónapokig is foglalkoztatja a befogadókat” – fogalmazott Vadász Dániel.
Bővebb információk a Debreceni Ünnepi Játékok honlapján találhatók.
Fotók: Debreceni Ünnepi Játékok/Trilite Studio