Július 15. és 24. között rendezik a 7. Fesztivál Akadémia Budapest (FAB) kamarazenei fesztivált a főváros több helyszínén.

A Kokas Katalin–Kelemen Barnabás hegedűművész-házaspár, a FAB alapító művészeti vezetői a fesztiválra idén is nemzetközileg elismert szólista barátaikat hívták meg, akik az ő hívó szavukra lépnek fel.

Kokas Katalin a programhelyszínek között említette többek között a Zeneakadémiát, a Széchenyi-fürdőt, a Margitszigetet, a budai Várat és a Budapest Music Centert. A fellépők között lesz mások mellett Vilde Frang hegedűművész, Nicolas Altstaedt csellóművész, Fazil Say zongoraművész, Szergej Nakarjakov trombitaművész, Hagai Shaham hegedűművész és Anna Prohaska szoprán – mondta el Kelemen Barnabás.

A több mint 40 hazai és nemzetközi zenész különböző formációkban lép színpadra, így találkozhatnak a nézők a FAB Ensemble tagjaival, a Kelemen Kvartettel és az Arcangelo zenekarral,

mellettük hallható többek között Bogányi Gergely zongoraművész, Lukács Miklós cimbalomművész, Fenyő László csellóművész, Kovács Ágnes szoprán, José Gallardo zongoraművész, Razvan Popovic brácsaművész, Knut Erik Sundquist nagybőgős és Baráti Kristóf hegedűművész.

A FAB tizenegy koncerttel várja a közönséget, amelyeken Beethoven, Sztravinszkij, Bartók, Csajkovszkij és Telemann művei is megszólalnak. A nyitókoncerten Sztravinszkij A katona története című művének szcenírozott előadása várja a közönséget a Zeneakadémián, a muzsikusok mellett Molnár Piroska, Bezerédi Zoltán, ifjabb Vidnyánszky Attila és Kelemen Hanna is fellép Ascher Tamás rendezésében.

Július 17-én a Fővárosi Állat- és Növénykert, a Széchenyi-fürdő és a Vajdahunyad vára is otthont ad koncerteknek, a Magyar Zene Háza szabadtéri színpadán pedig Csákányi Eszter meséli el Prokofjev Péter és farkas történetét. Másnap Nicolas Altstaedt, Fazil Say és Kelemen Barnabás koncertje hangzik el a Zeneakadémián, a délutáni és esti hangversenyeken a cseh zeneszerzőké lesz a főszerep.

A Margitszigeten július 21-én gyerekprogramok, koncertek és tárlat is várja az érdeklődőket, július 22-én a budai Vár különböző tereiben szólalnak meg hangversenyek és villámkoncertek. Július 24-én többek között a FAB művészeiből és diákjaiból alakult zenekar játszik.

A fesztivál részeként idén Kurtág György, Eberhard Feltz, Pauk György, Perényi Eszter, Hagai Shaham, Keller András, Baráti Kristóf, Kelemen Barnabás és Alissa Margulis tart mesterkurzusokat. A FAB alapítói számára fontos, hogy támogassák a pedagógusokat, ennek szellemében a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny és a fesztivál ideje alatt ingyenes, 30 pontos akkreditált továbbképzést tartanak számukra.

A fesztiválhoz tartozó Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyre idén 23 ország 60 fiatal hegedűse jelentkezett, július 16-án a győztesek gálakoncertje hallható a Budapest Music Centerben.

Nyitókép forrása: a Fesztivál Akadémia Budapest Facebook-oldala