A Thealter blog junior kritikusműhelyébe idén is várják a színházi írás iránt érdeklődő és azt gyakorló fiatalok jelentkezését, akik szívesen tudósítanának a fesztivál előadásairól, a szakmai beszélgetések értő és kíváncsi résztvevői lennének, emellett pedig szívesen megismerkednének a legrégebbi hazai nemzetközi előadó-művészeti fesztivál működésével.

Az idén kilencedik évfolyamába lépő blog jr.-t azért hozták létre 2014-ben, hogy a fesztiválon látott előadásokról nézők és alkotók azonnali, szakmai visszacsatolást kapjanak. A blog jr. alapító szerkesztője, a junior bloggerek koordinátora Jászay Tamás, a Revizor főszerkesztője, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékének egyetemi adjunktusa. A 2021-es kritikusműhely írásai itt olvashatók, a korábbi évek írásai a Thealter archívumából visszakereshetők. A kritikusműhely 2022. július 29. és augusztus 6. között lesz Szegeden.

A jelentkezéseket 2022. július 15-én éjfélig várják a jaszaytamas@gmail.com e-mail-címre egy rövid bemutatkozással és motivációs levéllel. Előnyt élveznek azok, akik egy megjelent vagy még nem publikált színházi tárgyú írásukat is csatolják a jelentkezésükhöz.

A részvétel ingyenes, a résztvevőknek szükség esetén szállást biztosítanak, az előzetesen egyeztetett előadásokra ingyenes belépőt adnak. Elsősorban olyanok jelentkezését várják, akik a kritikusműhely teljes időtartamában jelen tudnak lenni, a maximális létszám hat fő.

Fotó: Thealter