levendula.jpg

Júniusban legyőzi a levendula a tihanyi visszhangot

Koncertek, színielőadások, kirándulások, illatos és finom enni-innivalók, testet és lelket kényeztető események határozzák meg az idén huszadik alkalommal megrendezett Tihanyi Levendula Hetek programsorozatát. Ráadásul mindenki szedhet is magának levendulát.

Húsz évvel ezelőtt indították el a félszigetet illatfelhőbe borító növénynek szentelt rendezvénysorozatot a Németh László Művelődési Ház és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársai. Azóta Tihany egyik jelképe lett a levendula. Az illatáról és színéről is közismert virág helyi kultúráját Bittera Gyula, korának egyik legnevesebb gyógynövényszakértője alapozta meg, aki az 1920-as években telepített nagyobb területű levendulást az apátság környékén. A jubileumi fesztiválon kiállítást is rendeztek a tihanyi levendula meghonosítójáról az Illatok Házában.

Idén június 22-től 30-ig zajlanak az illatdús programok a félszigeten. Ez idő alatt mindenki szedhet is magának a virágból a Tihanyba vezető út mellett egy jelképes összegért. A program első hétvégéjén illatkóstolást is tartanak a a Debreceni Egyetem és a Balatoni Limnológia Kutatóintézet szakemberei.

A programban a levendula tematikájú beszélgetéseken, egészségügyi szűrővizsgálatokon túl természetesen számos koncerten és színielőadáson is részt vehetnek a látogatók. A helyi vállalkozók és éttermek gazdag levendulás kínálata teszi teljessé az élményt.

Az egészséges életmód sportos hívei számára levendulás futást és kirándulásokat is szerveznek. A kényelmesebbek elektromos hajókon csodálhatják meg a tihanyi Belső-tóról az Apátsági Levendulamezőt.

Az érdeklődőket workshopokon avatják be a szakemberek az illatos krémek és olajok készítésébe, és több kézműves foglalkozás is színesíti a programot.

A fesztivál teljes programja itt található.

Ez is érdekelheti

A Tihanyi-félszigetre érkezik a Balaton Piknik

A MOL Nagyon Balaton kockás pokrócos utazófesztiválja június 14. és 16. között Tihanyba érkezik. Napközben a város ismert és rejtett kincseit lehet felfedezni, esténként pedig az elektronikus zenéé a főszerep: a berlini Jan Blomqvist és a francia Worakls mellett hazai előadók is színpadra lépnek.

Hogyan vált a Balaton népszerű üdülőhellyé?

„Amikor a Balatonon voltunk, mindig úgy éreztem, hogy kinyílik a világ. Jöttek a külföldi turisták, volt fagylalt, játék a német gyerekekkel, dobozos üdítő, és amikor hazamentünk Kaposvárra, mindez bezárult. Később értettem meg, hogy ez az érzés jól szimbolizálta a kettősséget, ami azt a korszakot jellemezte” – meséli Kovács Emőke történész, akivel az üdülőhely történetéről beszélgettünk.