DSC_1184_Copy

Stefanovits Péter grafikusművész, a kortárs magyar grafika egyik legismertebb mesterének Szívzörej című tárlatát Szurcsik József kurátor mutatta be, aki kiemelte: a tárlat majdnem 50 év munkáját öleli fel és két részre oszlik. A fehér teremben a művész pályájának eleje fedezhető fel a hagyományos technikákkal készült munkák ? grafikák, nyomatok, valamint Stefanovits nemrég előkerült, 24 fotogramból álló sorozata ? által, míg a fekete teremben a digitális eljárás eredményei is megjelennek. Itt kapott helyet egy lakásrészlet is, ahol egy Stefanovits Péterről készült portréfilm, valamint néhány kisebb méretű munka tekinthető meg.

DSC_1223_Copy

 

A 25 év Symposion ? Alapítvány + Társaság + Művésztelepek címet viselő tárlat két művésztelepi szervezet ? a Symposion Alapítvány a Magyarországi Művésztelepekért és a Magyarországi Alkotótelepek és Symposionok Társasága ? 25 éves tevékenységét és művésztelepi kapcsolatrendszerét, összességében a hazai művésztelepeket, valamint alkotóik eredményeit mutatja be. Az 1990-ben megalakult Symposion Társaság máig 150 kiállítást és 400 előadást szervezett, a Symposion Alapítványt pedig e társaság és 19 művésztelep vezetője hozta létre 1991-ben a művésztelepi mozgalom koordinálása, fejlesztése céljából. A Műcsarnokban látható kiállítás első termében a két szervezet fotó- és tárgyi dokumentumai, valamint néhány alkotója, továbbá a Symposion Társaság Nemzetközi Velence-tavi Symposionja és a résztvevő művésztelepek digitális bemutatkozása, videofilmjei kaptak helyet, mely által az érdeklődők megismerkedhetnek a társaság történetével, felépítésével, célkitűzéseivel és eredményeivel is. A tárlat emellett interaktív elemekkel is rendelkezik: 3D-s virtuális túra keretében négy művésztelepi szoborparkot is bejárhatnak az érdeklődők. ?Nagy értéket képviselnek ezek a szoborparkok, ezért nagyon fontosnak tartottuk, hogy láthatóvá tegyük őket és az állapotukat ebben a térben is? ? fogalmazta meg Péter Ágnes szobrászművész, a Symposion Alapítvány elnöke, a kiállítás egyik kurátora.

DSC_1228_Copy

A második teremben az alkotások kaptak helyet: a közönség ízelítőt láthat abból a magas színvonalú alkotótelepi munkából, mely a művésztelepek tevékenységét jellemzi ? emelte ki N. Mészáros Júlia, a kiállítás másik kurátora, majd hozzátette: több művész alkotása is látható a tárlat ezen egységében, mely által megismerhetővé válik, milyen sokszínű és értékes az alkotótelepi munka. A Műcsarnokban rendezett 1983-as nagyszabású kiállítás óta ez az első tárlat Magyarországon, amely az 1945 utáni hazai művésztelepek tevékenységének és eredményeinek együttes bemutatására vállalkozik, és országos szervezésű. A résztvevők számát tekintve ugyancsak ez az első olyan kiállítás, amely 56 művésztelep, alkotóhely és alkotóház tevékenységét mutatja be, foglalja össze. N. Mészáros Júlia azt is elárulta, hogy a kiállítás mellé katalógus is készült, amely 56 magyarországi művésztelepet, alkotóhelyet és alkotóházat mutat be.

DSC_1258_Copy

 

A kiállítás-sorozat harmadik eleme a 30×30 ? Kivonat az ezredforduló magyar képzőművészetéből 1985 ? 2015 című tárlat, mely Hoffmann István gyűjteményét mutatja be. Medve Mihály kurátor elmondta: Hoffmann István műgyűjteményéből 215 alkotótól 215 kompozció érkezett, melyek mindegyike belefér egy 30 x 30 centiméteres keretbe. Egy-egy művész kis méretű, de jellegzetes és meghatározó jelentőségű táblaképe, domborműve, térbe helyezett plasztikája, fotográfiája vár külön-külön felfedezésre és kínál rendhagyó összképet ? hangsúlyozta a kurátor, aki azt is kiemelte: a tárlat átfogó képet nyújt a már lezajlott művészeti változásokról.

DSC_1334_Copy

 

A Jutalomjáték című kiállítás-sorozat három kiállításának ünnepélyes megnyitóján Prof. emeritus Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke elmondta: örömmel olvasta Stefanovits Péter tárlatának címét, hiszen ?aki ilyen címet választ, annak van szíve?. A beérett, méltányolt életművel rendelkező művész azonban nemcsak alkot, hanem részt vesz a közéletben is, és ami különösen fontos, van nemzeti öntudata, mely a témaválasztásaiban is megjelenik ? tette hozzá Fekete György, majd köszöntötte a többi alkotót is, és arra kérte a közönséget, vigyék hírét ezeknek a tárlatoknak, hiszen nem létezik ennél nagyobb ajándék az alkotók számára.

 

Tóth Eszter

Fotó: Csákvári Zsigmond