káel.jpg

Káel Csaba szerint Enyedi Ildikó filmje esélyes a velencei filmfesztivál egyik díjára

Hosszú taps követte Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjének bemutatóját a 82. Velencei Filmfesztiválon, egyik esélyese lehet a nemzetközi zsűri díjainak – nyilatkozta Káel Csaba mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet igazgatóságának elnöke a szombati díjazás előtt az MTI-nek.

Káel Csaba elmondta, a vetítés után a nemzetközi filmszakma képviselőivel folytatott beszélgetéseken elhangzott, hogy Enyedi Ildikó alkotása egyik esélyese lehet a fesztiválnak, „hogy milyen díjra, az ma este fog kiderülni, de szurkolunk neki”. A nemzetközi koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Csendes barát máris több független zsűri díjában részesült, többek között elnyerte a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetsége (FIPRESCI) díját, amit a versenyprogram legjobb filmjének ítéltek oda.

Arra a kérdésre, hogy minek tulajdonítja, hogy évtizedek után egyszerre két „erős” magyar alkotás - Enyedi Ildikó mellett Nemes Jeles László Árva című filmje ‒ szerepel a fesztiválon, Káel Csaba hangsúlyozta: „ahhoz, hogy filmek készüljenek, megfelelő szakmai döntéseket kell hozni. Kezd beérni az öt évvel ezelőtt megkezdett irány, vagyis hogy ne csak magyar támogatású filmekben gondolkozzunk, hanem a magyar támogatás mellett társuljunk külföldi partnerekkel is”.

Hozzátette, hogy a koprodukciós lehetőségeket erősítik a Magyarországon forgató külföldi stábok, amelyek "élvezik az általunk nyújtott filmes infrastruktúrát”. Megjegyezte, hogy a velencei versenyprogramban szereplő mindkét magyar film utómunkáját a Nemzeti Filmintézet Filmlaborja készítette, és a nemzetközi szakma „fantasztikusnak” értékelte a látványt és a hozzá kapcsolódó labormunkát is.

„Ez bizonyítja, hogy csapatmunkáról van szó” – mondta Káel Csaba. Kifejtette: „leszámítva a filmes nagyhatalmakat, az Egyesült Államokkal az élen, nagyon ritka, hogy egy ilyen kis ország ennyi versenyfilmmel áll elő, és ennél is fontosabb, hogy megmutatja a magyar filmgyártás erejét”. Elmondta, hogy a következő nemzetközi filmfesztiválon, Torontóban, amely az amerikai kontinens egyik legfontosabb szakmai találkozója, mindkét velencei versenyfilm szerepel. Torontóban új szekció is indult, amelyet a tévésorozatoknak szenteltek. A Hunyadi című sorozatot beválogatták, bemutatják a torontói fesztiválon, utána pedig elkezdődik az amerikai forgalmazása.

Ez is érdekelheti

Luna Wedler: A Csendes barát ráébreszt, hogy nem az ember a legfontosabb

Enyedi Ildikó e-mailen kérte fel legújabb filmjének női főszerepére: a svájci színésznővel feminizmusról, a természettel való újrakapcsolódásról és a rendező által teremtett titkos kis világról beszélgettünk.

Régi adósságot törleszt a Magyar menyegző

A hetvenes évek magyarországi és erdélyi világába helyezi el fordulatos és streambarát szerelmi történetét Káel Csaba legújabb rendezése, a Magyar menyegző. A film valódi értéke a könnyed események mögött felsejlő valódi örökség.

Tony Leung Chiu-wai: A rendező számít, nem a forgatókönyv

Ázsia egyik legnagyobb sztárja Budapesten azt is elárulta, miért Enyedi Ildikó volt az első európai direktor, akinek igent mondott, hogyan készült fel a Csendes barát főszerepére, és hogy szerinte jobbá tudja-e tenni a világot egyetlen film.

Hírmozaik – december 10.

Telt ház előtt mutatták be a Magyar menyegzőt New Yorkban, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja lett Mesterházi Mónika, közönségdíjas lett Torontóban a Véletlenül írtam egy könyvet, hatvanötmilliót fizettek egy Rippl-Rónai-képért, záporozó hullócsillagok szombat éjszaka – mai hírösszefoglalónk.