5 elragadó énekesnő, 5 különleges sors. Hogy mi a közös bennük? Amellett, hogy kalandos utakon jutottak el a csúcsra, mindannyian fellépnek a Müpában az elkövetkezendő hetekben-hónapokban. Maria Natanson 15 évesen hagyta ott a klasszikus zenei tanulmányait és bevette magát a Kárpátokba, hogy népzenészektől sajátítsa el az autentikus dallamokat, Olga Peretyatko pedig ifjúsági karatebajnokból lett napjaink egyik legnépszerűbb operadívája. Judith Hillt mesébe illő módon választotta ki Michael Jackson és Prince, de Ida Nielsen és Boggie sztorija is hasonlóan izgalmas.


maria_natanson.jpg
Maria Natanson

Maria Natanson 15 évesen hagyta ott a klasszikus zenei tanulmányait, és bevette magát a Kárpátokba, hogy népzenészektől sajátítsa el az autentikus dallamokat, Judith Hillt mesébe illő módon választotta ki Michael Jackson és Prince, de Ida Nielsen és Boggie története is hasonlóan izgalmas. A sikert nem adják ingyen, a tehetség pedig önmagában sokszor nem elég. Erre élő példák az említett énekesnők, akik hosszú és kalandos utat tettek meg, amíg eljutottak a csúcsra.

 
Az élet sűrűjében

"A hangjának nincsenek gyenge pontjai. Gyanítom, hogy lepaktált az ördöggel" - írta Maria Natansonról egy lengyel kritikus. Az énekes-hegedűs, akinek a nagyapja a híres kortárs zeneszerző, a lengyel zeneterápia úttörője, Tadeusz Natanson, mindössze 15 évesen maga mögött hagyta családját és klasszikus zenei tanulmányait, hogy megismerje a Kárpátokban élő cigányok autentikus zenéjét.

A helyi népzenészekkel közös muzsikálásoknak köszönhetően dalok százait tanulta meg a legkülönbözőbb dialektusokban, sőt fél évig a Kałe Bała zenekar cigány zenészeivel élt és utazott. Az ez idő alatt szerzett élmények hatására különleges, saját stílust teremtett, amely a romániai és balkáni cigányzene mellett a lengyel falusi muzsikából, a jazzből és a kortárs klasszikus zenéből táplálkozik.

Maria nem roma, de cigány nyelven írja dalait, amelyekből három nagysikerű albumot készített. A tradicionális hangszerek fontos elemei különleges hangzásvilágának: a magyar brácsától kezdve a török kemencén, a görög buzukin és a román kobzán át a közel-keleti darbukáig. Zenekarát, a Čači Vorbát a Dupla W sorozat keretében a Csángállóval egy estén hallhatjuk május 31-én.


judith_hill.jpg
Judith Hill


Világsztárok múzsája

Judith Hill, a bársonyos hangú soulénekesnő már-már meseszerű történetének kulcsmozzanata, hogy két megasztár, Michael Jackson és Prince egymástól függetlenül figyelt fel rá, és vette a szárnyai alá. Judith már kiskorától a zene szeretetében élt japán zongorista édesanyja és afroamerikai édesapja jóvoltából, akik egy funkzenekarban játszottak együtt. Mindössze 4 évesen írta első dalát.

Vokalistaként számtalan sztár mellett bizonyított Stevie Wondertől Anastacián át Robbie Williamsig, élete nagy lehetőségét azonban Michael Jacksonnak köszönheti. A pop királya ugyanis őt választotta ki, hogy 2009-re tervezett utolsó nagy turnéja, a This Is It keretében elénekelje vele egyik legnagyobb slágerét, az I Just Can?t Stop Loving You-t. Az énekes váratlan halála miatt ez sajnos nem valósulhatott meg. Méltó búcsúját Michael Jacksontól az egész világ végigkövethette, hiszen ő énekelte el a legenda tiszteletére rendezett megemlékezésen a Heal the Worldöt.

2013-ban felbukkant a világ legnépszerűbb háttérénekeseinek történetét bemutató, 20 Feet from Stardom című, Oscar- és Grammy-díjas dokumentumfilmben, és ugyanebben az évben a legjobb nyolc közé jutott az amerikai The Voice tehetségkutatóban Adam Levine csapatának tagjaként. Sőt, miután egy interjúban azt mondta, hogy szívesen dolgozna Prince-szel, az énekes személyesen hívta fel, és végül nála készíthette el első lemezét is. Április 18-án eddigi legizgalmasabb slágereivel és új, Golden Child című albumával érkezik a Müpába.


ida_nielsen.jpg
Ida Nielsen

Akire Prince is felfigyelt

A következő hónapok müpás fellépői közül nemcsak Judith Hillt fűzik szoros szálak Prince-hez. Ida Nielsen 2010 és 2016 között volt a zenész-producer állandó basszusgitárosa, és azóta énekesnőként is szép sikereket tudhat maga mögött. Nielsen a dán kisvárosban, Aarhusban nőtt fel. Zenei pályafutása pedig egészen korán, egy szerencsés véletlennek köszönhetően indult: az iskolakórusban néhány társa megkérte, hogy helyettesítse a basszusgitárost a zenekarukban. Saját bevallása szerint a korai időszakban Marcus Miller, Mark King, Larry Graham, Bootsy Collins és Victor Wooten voltak rá a legnagyobb hatással.

A zeneakadémia elvégzése után több zenekarban is játszott, még elektronikus vonalon is tett egy kirándulást, majd a belga-afrikai Zap Mamával körbeturnézta Európát. Sokáig tanított is, de végül Koppenhágába költözött, hogy kizárólag a zenélésre tudjon koncentrálni. Három hónappal ezután hívta fel Prince. A zenész állítólag a MySpace-en figyelt fel egy Idáról készült felvételre. Ida Nielsen 2018 őszén jelentette meg Time 2 Stop Worrying (bout the weird stuff) című, az oldschool funkot a nu soullal és a hiphoppal ötvöző lemezét, amiről garantáltan hallhatunk majd dalokat május 3-án.


boggie.jpg
Csemer Boglárka
 
Csepeltől a világhírig
 
Csemer Boglárka, Boggie élete is a felsorolásba illik, akinek története szintén nem nélkülözi a mesebeli elemeket. Csepeli munkáscsaládból származik, de a szülei soha nem féltették az énekesi pályától. ?Apukám szinte minden koncertemre eljött, és kezdetben elégedetlen volt azzal, hogy csak kis bárokban, kávézókban énekelek, izgatottan várta a nagy ?berobbanást". Sajnos éppen azelőtt halt meg, hogy az igazán nagy sikereimet megérhette volna" - mondta a Képmásnak adott interjújában az énekesnő. 2011 októberében viszont még ott volt a Jazzy Dalverseny díjátadóján a Müpában, ahol lánya Japánkert című dala szakmai különdíjat kapott.

Első albuma egy nagylelkű felajánlásnak köszönhetően jelenhetett meg: egyszer csak felhívta egy rajongója, hogy kifizetett nekik 100 óra stúdiót. ?Az egész életemre jellemzőek a segítő emberek? ? mesélte az énekesnő. Ehhez az albumhoz készült a Parfüm című dal is, aminek különleges klipje az egész világon hatalmas figyelmet kapott, és az egyik legnézettebb videó volt 2014 decemberében.

2015-ben ő nyerte meg A Dal című versenyt, és így ő képviselhette Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. 2018-ban a világ egyik legjelentősebb zenei showcase fesztiválján, az SXSW-en is szerepelhetett Texasban. Június 24-i koncertje olyan lesz, mint ő maga: varázslatos.

Forrás: mupa.blog.hu

Nyitókép: Csemer Boglárka.