Titian Rest on the Flight into Egypt.jpg

Kalapács alá kerül Tiziano kalandos történetű fiatalkori alkotása

Július elején Londonban elárverezik Tiziano egy kalandos történetű fiatalkori alkotását. A Pihenés Egyiptomba menekülés közben című festményt története során kétszer is ellopták, egyszer pedig egy londoni buszmegállóban hagyták.

A reneszánsz mester által alig húszéves korában festett vászon több mint öt évszázadon át császárok, főhercegek és műkincstolvajok vágyának tárgya volt. Első ismert helye egy velencei fűszerkereskedő házában volt a 17. század elején, majd londoni, brüsszeli, bécsi és párizsi paloták falát ékesítette, az utóbbi időben pedig a wiltshire-i Longleat House-ét, Bath márkijának otthonáét.

Miután a Longleat-kastélyból 1995-ben ellopták a képet, hét évvel később találta meg keret nélkül egy buszmegállóban Charles Hill műkincsvadász, a Scotland Yard egykori detektívje. Annak idején százezer font nyomravezetői díjat tűztek ki, ami elenyésző a Tiziano-festmény piaci értékéhez képest.

A Christie’s aukciósház szervezésében július 2-án kalapács alá kerülő kép leütési árát 15 és 25 millió font közötti összegre becsülik (7–11,7 milliárd forint).

Ez is érdekelheti

Elveszettnek hitt Tiziano-festmény került elő Olaszországban

Előkerült Olaszországban egy hétmillió eurót érő Tiziano-festmény, amelyről 2003 óta semmit sem tudtak az országban.

Harmincmillió forinttól lehet licitálni Keserü Ilona festményére

A kortárs képzőművészeti szcéna legnagyobb sztárjait vonultatja fel a Virág Judit Galéria november 19-i aukciója. Keserü Ilona és a magyar származású világsztár, Vera Molnar egy-egy kiemelkedő festménye mellett Bak Imre, Fajó János és Lantos Ferenc alkotásai is megjelennek a kínálatban. A galéria egy időzített online aukciós lehetőséget is megnyit a vásárlók előtt.

Tízmillió dollárról indul a licit a színarany vécére

A Sotheby's aukciósház novemberre meghirdetett New York-i árverésén tízmillió dollártól (3,3 milliárd forinttól) lehet licitálni Maurizio Cattelan America című alkotására, egy színaranyból készült vécére.

Kraftwerk-relikviákat bocsátanak árverésre

Eladósorba kerül a legendás német zenekar alapítójának gyűjteménye, mely az elektronikus hangszerek mellett meglepő tárgyakat is tartalmaz.