Tiziano
Augusztus 27-én történt
„A játék azoknak a bátraknak adatik meg, akik már eleget tudnak és még nem, akik már elég erősek és még nem, akik már elég bölcsek és még nem. Játszani annyi, mint felfüggeszteni az élet mindenhatóságát felettünk” – fogalmazta a ma hetvenegyedik születésnapját ünneplő József Attila-díjas költő, író, drámaíró, dramaturg, Zalán Tibor.
Tiziano tudta, mitől döglik a légy
A Nagyházi Galéria téli aukciójának különlegessége Tiziano eddig még ki nem állított Bűnbánó Magdolnája, mely a többi változathoz hasonlóan az áhítat és az érzékiség között ingadozik.
Eredeti Tiziano várja új tulajdonosát a Nagyházi Galéria aukcióján
Tiziano Bűnbánó Magdolnájának egyik változatát is árverésre bocsátja a Nagyházi Galéria és Aukciósház december 10. és 14. között a Régi mesterek és 19-20. századi festmények aukcióján Budapesten.
Augusztus 27-én történt
1955. augusztus 27-én nyílt meg az első önkiszolgáló élelmiszerbolt Magyarországon: Budán, a Bem József utca és a Mártírok útja (ma: Margit körút) sarkán. Az üzlet portálján hirdette a felirat: Önkiszolgálók boltja. 1968-ra már csaknem hatezer önkiszolgáló üzlet várta a vásárlókat az országban.
Húszmillió fontért kelt el a buszmegállóban megtalált Tiziano-kép
A Pihenés Egyiptomba menekülés közben a reneszánsz mester eddigi legdrágábban megvásárolt festménye.
Kalapács alá kerül Tiziano kalandos történetű fiatalkori alkotása
Július elején Londonban elárverezik Tiziano egy kalandos történetű fiatalkori alkotását. A Pihenés Egyiptomba menekülés közben című festményt története során kétszer is ellopták, egyszer pedig egy londoni buszmegállóban hagyták.
Elveszettnek hitt Tiziano-festmény került elő Olaszországban
Előkerült Olaszországban egy hétmillió eurót érő Tiziano-festmény, amelyről 2003 óta semmit sem tudtak az országban.