Kálloy Molnár Péter is zsűrizi a budapesti filmfesztivál alkotásait

Egyéb

Dokumentumfilmmel, animációs és élőszereplős kisfilmekkel jelentkezhetnek a pályakezdő, főleg iskolás alkotók a Budapest Művelődési Központ által meghirdetett A Mi Kultúránk (AMiK) rövidfilmfesztiválra. A szervezők azt várják a nevezőktől, hogy mutassák meg, mit jelent számukra az érték kifejezés.

A Budapesti Művelődési Központ hatodik alkalommal hívta életre az A Mi Kultúránk (AMiK) rövidfilmfesztivált azzal a céllal, hogy elsősorban fiatalok filmes eszközökkel fogalmazzák meg, milyen értékek fontosak számukra a hétköznapokban. „Suli, buli, hobbi, haverok, jövőtervezés vagy talán a magasabb kultúra, esetleg az alkotás, valami új dolog teremtése?” – teszik fel a kérdést a szervezők. A fesztiválra műfaji megkötés nélkül minimum 1, maximum 20 perces alkotásokkal lehet nevezni animációs, dokumentumfilm és élő szereplős film kategóriában, 10–14-es, 15–18-as, illetve 19–30-as korosztályban január 22-ig.

A beérkezett pályamunkákat egy háromfős zsűri véleményezi. Egyikük Szakály Réka Anna animációs filmrendező, gyártásvezető, a MOME óraadója. Réka készítette a Sparhelt Animation színeiben Ászity Boglárkával Azahriah a Puskás Arénában tartott koncertjeinek plakátjait, illetve Dzsúdló Keringő című dalához az animációs videót, ami bő három hónap alatt meghaladta az 1,2 milliós megtekintést. A zsűrit erősíti még Oláh Sándor filmesztéta, A Mi Kultúránk rövidfilmfesztivál szervezője, illetve Kálloy Molnár Péter. A színművész szerint az alkotónak és a nézőnek is sokat jelenhet egy rövidfilm.

„A jó rövidfilm mesél annyit, mint egy nagyjátékfilm. Egy jó rövidfilm végén nincs hiányérzeted. Egy jó rövidfilm után azt érzed, pont ennyi az ideje a történet elmesélésének. Egy jó rövidfilm nem fecseg, de nem is fukarkodik. Egy jó rövidfilm film. Nem kell hozzá magyarázat” – fogalmazott Kálloy Molnár Péter.

A 300 ezer forint összdíjazású filmfesztivál március elsején lesz a Puskin Moziban, ahol a legjobb alkotásokat levetítik. Ugyanitt kihirdetik a győzteseket, és átadják a díjakat. A rövidfilmfesztivál szakmai partnere a nagy múltú cseh Zlín Film Festival és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem.

Nyitóképen Kálloy Molnár Péter színművész, rendező a Veszprémi Petőfi Színházban 2022. február 10-én. Fotó: MTI / Vasvári Tamás