Kálmán Mátyás Fortuna vendégei című dokumentumfilmjét FIPRESCI-díjjal jutalmazták a ZagrebDox nemzetközi dokumentumfilm-fesztiválon. A film a regionális versenyprogramban szerepelt.

A FIPRESCI (Fédération Internationale de la Presse Cinématographique) a filmkritikusok nemzetközi szövetsége, a filmkritikusok legrégebbi és legismertebb egyesületének díja, amelyben a világ ötven országából vannak tagok. A rangos díj háromtagú zsűrijét idén Josip Jurčić horvát filmújságíró és kritikus, korábban a 64. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál zsűritagja, Maximilian Schäffer német író, filmkritikus, korábban a lipcsei és a tallini filmfesztiválok zsűritagja, valamint Ana Šturm szlovén filmkritikus, történész és szociológus, korábban a 70. Berlinale zsűritagja alkotta.

A zsűri az alábbi szavakkal jellemezte a filmet: „A Fortuna vendégei egy egyszerű és együttérző dokumentumfilm, amely méltósággal és odafigyeléssel kezeli szokatlan témáit. Kálmán időt szakít arra, hogy őszinte kapcsolatot alakítson ki főszereplőivel, és sikerül elkerülnie a cukormázas ábrázolást, másrészt pedig azt, hogy a szereplők hibáit kihasználja. A Fortuna vendégei lényegre törő portréja annak az alapvető emberi igénynek, hogy szeressenek és elismerjenek minket.”

A díj kiemelkedő jelentőségű a filmszerzők körében. A ZagrebDox vetítését követően a filmet Horvátországban moziban is forgalmazzák, és a horvát közszolgálati csatorna is műsorra tűzi. A film magyar-horvát koprodukcióban készült. A film hazai gyártói a COLLOC Productions és az Elf Pictures (producerek: Horváth-Szabó Ágnes és Kálmán Mátyás), míg a társproducer a horvát Peglanje snova produkciós cég volt. A forgatás 2014-ben indult, és a Horvát Audiovizuális Központtól, valamint a Horvát Rádiótól és Televíziótól kapott támogatásnak köszönhetően készült el. A filmet eddig a Szarajevói Filmfesztiválon, a hollandiai Eastern Neighbours Filmfesztiválon, illetve januárban a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon mutatták be. A film továbbá elnyerte a legjobb dokumentumfilm díját a Pure Magic International Film Festivalon és az Art Film Awardson is.

Nyitókép: A Fortuna vendégei Zágrábban díjazott alkotói. Fotó: Samir Cerić Kovačević