Lengyel zene a filmszínházban

Egyéb


olah_vilmos_5_hpgy_600x400.png
Oláh Vilmos Liszt-díjas hegedűművészFotó: nullahategy

A Sinfonietta Pannonica Ensemble évek óta visszatérő vendége az Uránia Nemzeti Filmszínháznak. A 2016/17-es évadban Mozart és Beethoven kamarazenéjét, a 2017/18-as évadban Brahms műveit hozták el a filmpalota dísztermébe. Idei, december 13-án induló koncertsorozatukban egy-egy nemzet népszerű kamaramuzsikájából adnak ízelítőt, a romantika és a 20. század kamarazenéjének emblematikus alkotásait, a hangszerjáték csúcsát jelentő műveket szólaltatják meg.

A 2010-ben alapított Sinfonietta Pannonica különleges zenei műhely, melyet a magyar zenei kultúra nemes tradícióinak folytatása, a nagy elődök értékteremtő példájának a tisztelete mellett a folyamatos megújulás jellemez. Az együttes Magyarország vezető szimfonikus zenekarainak szólistáiból, valamint Magyarország fiatal muzsikusainak legjavából alakult. Alapítója és művészeti vezetője Szabó Péter, a Budapesti Fesztiválzenekar Liszt Ferenc-díjas szólócsellistája, állandó partnere a színpadon Oláh Vilmos Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, valamint Narihito Mukeda Magyarországon élő japán zongoraművész lép fel.

Részletes program itt olvasható.

Forrás: Uránia Nemzeti Filmszínház

Indítókép: Szabó Péter facebook oldala