"Hát vénségére Zsigó bátyánk is megbolondult" - ez az ominózus mondat(darabka). A vénség: egy kis kapuzárásipánik-előérzettel fűszerezett középkorúság. Az egykoron nagyra hivatott, utóbb műfajtalan zsenivé vedlett dalszínházi kottatáros és alkalmi súgó a regisztrált szerelmi-érzéki vesszőfutás fájdalmas nevetségességében éli meg a 2000 körüli Budapest tűrhető otthonnal és tengzisztenciával rendelkező, lelkileg-szellemileg mégis hajléktalan javakorabeli értelmiségi emberének kevéssé rózsás mindennapjait. Nemzedéki metszet, kis sugarú körkép a könyv, bármennyire is két szereplő négy énjébe zártnak tűnik. Amennyiben az életrajzi turkálhatnék autobiografikus elemekre vadászna, azt hozhatja fel a könyvhét évszakában tilalmas filológiai cselekmény mentségére, hogy bizonyos annalesek szerint Bán Zoltán András hajdanában-danában Kompolthy Zsigmond néven is publikált, ma pedig - midőn a hangversenytermekben felhangzó klasszikus (csont)zene tényleges értékeit kell kihallani kritikusilag - övé a(z egyik) nambervan fül, s minden bizonnyal a No 1-es toll.
A művet - Susánka és Selyempina - az is kétszer olvassa, aki csak egyszer. Hiszen voltaképp minden megkettőződik benne. (Magyar, tudat hasad!) A nem intellektuális áldottságáról híres, ártatlanka ifjú pincérlány, Susánka az ugyancsak nem intellektualitásáról híres, nem ártatlanka Selyempina farokálmodó bujaságában duplikálja az elérhetetlen, bájdús egy-nőt. A testet. S valószínűleg attól duplikálódik a két-S hősnő, hogy Zsigó bátyánk viselt dolgairól kívülről folyik a kacskaringós epikai beszéd, a jelentéseket fogadó Agyközpont a maga mérlegelő-feldolgozó sejtjeivel viszont Zs. benső világának moralistán vívódó számítógépe. A szellemé. Némi idő beletelik, míg ráébredünk (a fedettség tagadhatatlanul elegáns - később tagadhatatlanul mechanikus), hogy a leleplezett és le nem leplezett tegnapi és mai jelentésírók évadán a Zsigó-Agyközpont azokat a (helyzet)jelentéseket raktározza (szinte oldalanként; oldalanként többet is), amelyeket mint Agyközpont szakszerűen feldolgozhat, ám mint Zsigó az elhallgatásukban, mismásolásukban érdekelt. Az alkalmi súgó csak alkalmilag súgja az Agyközpont létkottatárának az elbizonytalanított, többféleképp értelmezhető információkat. Nem haza beszél.
A Scolar Kiadó újdonsága gasztronómiai ínyencség: ízletes, zamatos textus. Vendéglői finom falatokkal alaposan megspékelve, pompás kortyokkal kibélelve. (Magyar, hasad tudat!) Az evés-ivás óbudai, tabáni poétikája helyett a Dalszínház körüli (meg a célobjektumként másutt választott) vendéglátóipari egységek étel- és italkínálata segít elregélni, mit tálal(t) Zsigónak az élet, s mit tett ő az asztalra. Végig lenge derű nyomaszt - vagy az időnként brutalizálódó stílus fogásai lazítanak el. Arányos munka. Ennyi volt benne; s ami volt, az benne is van. Ha a szépíróként korábban sem sikertelen Bán Zoltán András S + S-ektől nem abajgatva, pusztán a múzsa által látogatva belevág a prózai opera omnia létrehozásába, e kisregénye a nagyobb folyamot szuverén dallamvilággal kísérő irodalmi kamaraopera lehet. Lévén az is.
